Foci

Halálra untatja a klublegendát a Manchester United

Nem Peter Schmeichel az első, és nem is az utolsó, aki a klub korábbi játékosai közül élesen bírálja a Manchester Unitedet. A korábbi kiváló kapus a Sky Sportsnak beszélt a Vörös ördögök szezonjáról, nem volt elragadtatva.

Kedvenc klubom, a Manchester United, aminek már gyerekkoromtól kezdve szurkolok, halálra untatott ebben a szezonban.

Egyike vagyunk most azoknak a kluboknak, amik teljesen rossz irányba mennek. Mi sosem játszottunk 1-0-ra, hogy aztán kibekkeljük a meccseket. Mentünk előre a második és a harmadik gól reményében. Minden alapot, amit Sir Alex Ferguson és Sir Matt Busby lefektettek ennél a klubnál, rövid idő alatt leromboltak. Mint szurkoló, természetesen azt akarom, hogy győzzön a csapat. De azt is, hogy szórakoztasson” – fogalmazta meg kritikáját a Uniteddel a többi közt öt bajnoki címet és egy Bajnokok Ligája-trófeát nyerő Schmeichel, és alighanem sokan egyetértenek vele.

A Manchester United kedd este játssza utolsó bajnokiját a szezonban, a Bournemouth elleni pontszerzéssel a csapat előreléphet az ötödik helyre. Louis van Gaal csapata a hétvégén az FA-kupa döntőjében érdekelt, a Crystal Palace ellen kozmetikázhatnak valamelyest a szezonon egy kupagyőzelemmel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik