Foci

Duna-parti csapat taszította le a trónról a Steauát

Története első bajnoki címét hódította el Romániában az Astra Giurgiu labdarúgócsapata, amely behozhatatlan előnyre tett szert a második helyezett Steaua Bucurestivel szemben, írja az MTI. A Steaua vasárnap este a Pandurii Tg. Jiut fogadta, de csak 1-1-es döntetlent játszott, így a fővárosi csapat hátránya az Astrával szemben öt pont a záróforduló előtt.

Az Astra fennállása óta eddig Román Kupát és román Szuperkupát nyert 2014-ben, ugyanabban az évben második helyen végzett a pontvadászatban.

Érdekesség, hogy Marius Sumudica, a bajnokcsapat edzője játékosként 2002 és 2004 között a Debrecent erősítette. Az Astra sikere azért is meglepő, mert a télen még úgy tűnt, hogy anyagi gondok miatt szétesik a gárda, a klub ugyanis több meghatározó játékosától kényszerült megválni a holtszezonban.

A klub problémái azt követően jelentkeztek, hogy a fő támogatót, Ioan Niculae üzletembert tavaly áprilisban két és fél év börtönbüntetésre ítélték a 2009-es román elnökválasztás egyik jelöltje kampányának illegális finanszírozása miatt.

Az 1921-ben alapított, de több különböző név alatt is szereplő Astra története a kőolajiparáról nevezetes Ploiesti városhoz kötődik, Niculae 2012-ben költöztette át a csapatot a Duna-parti Giurgiu (Gyurgyevó) városba. Az üzletember 2005-ben alapította újra a klubot, amely 2009 óta szerepel a román élvonalban.

Címlapkép: afcastragiurgiu.ro

Ajánlott videó

Olvasói sztorik