Foci

A földön fetrengve fuldokolt a Liverpool védője

Szombaton délután három meccsel folytatódtak a küzdelmek a Premier League 35. fordulójában a Manchester City korábbi kiütéses győzelmét követően.

A Liverpool az Anfielden látta vendégül a bennmaradásért küzdő Newcastle United együttesét, Sturridge pedig már a második percben beköszönt.

Az első negyed óra végén Dejan Lovren kapott nagy ütést a torkára. A rutinos bekk fuldokolva huppant a gyepre, majd miután az orvosi stáb ellátta, folytatni tudta a játékot.

Fél óra telt el a találkozóból, amikor Lallana egy gyönyörű tekeréssel duplázta meg a vörösök előnyét.

A szünet után hamar visszatért a meccsbe Rafa Benítez gárdája, Cissé használta ki Mignolet megingását.

A játékrész derekán sem állt a helyzet magaslatán a belga hálóőr, Colback lövését nemes egyszerűséggel bevédte a kapuba.

A hátralévő időben nem született újabb gól, így a szarkák életben tartották reményüket a bennmaradásra.

A szintén 16 órakor kezdődő összecsapásokon a Chelsea 4-1-es győzelmet aratott a Bournemouth vendégeként, míg a Southampton a már biztos kieső Aston Villát győzte le idegenben.

Eredmények – Premier League, 35. forduló:

FC Liverpool-Newcastle United 2-2 (2-0)
Aston Villa-Southampton 2-4 (1-2)
AFC Bournemouth-Chelsea 1-4 (1-2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik