Foci

Felcsúti csoda, az MTK-t verte a kiesés ellen menekülő Puskás Akadémia

A bajnoki tabellán második helyezett MTK pályaválasztása mellett nyert a forduló előtt még sereghajtó felcsúti különítmény az OTP Bank Liga 31. fordulójában.

Hálát adhattak az égieknek a felcsútiak, hogy kedden döntetlent játszott egymással a Békéscsba és a Vasas, így egyik csapat sem tudott meglépni előlük három fordulóval a vége előtt a bennmaradásért folytatott harcban.

Szerdán az Illovszky Rudolf Stadionban lépett pályára a Puskás Akadémia és láss csodát, fél óra elteltével Baki balszerencsés felszabadítását követően Zsótér megszerezte a vezetést az addig egyébként passzív vendégeknek.

A térfélcserét követően felpörögtek az események, hol az MTK, hol ellenfele futballozott veszélyesebben, de több gól nem született a meccsen és így irgalmatlanul fontos három pontot zsebelt be a felcsúti gárda.

A szintén 19 órakor kezdődő Újpest-Paks találkozón a lila-fehérek a hosszabbítás perceiben Windecker találatával mentettek pontot, míg a Diósgyőr 2-1-re kikapott hazai környezetben a Budapest Honvédtól. Korábban a Debrecen 2-2-es döntetlenre végzett a Szombathelyi Haladás ellen.

Eredmények – OTP Bank Liga, 31. forduló:

MTK Budapest-Puskás Akadémia 0-1 (0-1)

 

Dunaújváros, 521 néző, v.: Vad II

 

gólszerző: Zsótér (32.)

 

sárga lap: Hajdú (26.), Kanta (50.), Torghelle (71.), Baki (92.), illetve Zsidai (50.)

 

MTK: Hegedüs – Bese, Baki, Poór, Vadnai – Gera D. (Varga Sz., 69.), Vass Á., Kanta, Thiam, Hajdú (Deutsch, 61.) – Nikac (Torghelle, a szünetben)

 

Puskás Akadémia: Pogacsics – Pauljevic, Tar, Fiola, Nagy Zs. – Pekár, Zsidai, Sallai (Bacelic-Grgic, 88.), Polonkai, Zsótér (Curko, 82.) – K. Mészáros (Márkvárt, 79.)

 

Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd 1-2 (1-1)

 

Miskolc, 3340 néző, v.: Iványi

 

gólszerzők: Novothny (45.), illetve Holender (7.), Kamber (59.)

 

sárga lap: Kovács G. (53.), Barczi (59.), Grumic (85.), illetve Holender (76.)

 

Diósgyőr: Rados – Okuka, Lipták, Kovács G., Nemes – Barczi, Egerszegi, Koman (Nikházi, 14.), Bognár (Grumic, a szünetben) – Bacsa, Novothny

 

Honvéd: Horváth A. – Ikenne-King, Lovric, Bobál D., Baráth – Kamber (Gazdag, 66.), Nagy G., Hidi – Holender, Vasiljevic (Constantinescu, 83.), Vernes (Youla, a szünetben)

 

Újpest FC-Paksi FC 1-1 (0-1)

 

Szusza Ferenc Stadion, 1000 néző, v.: Berke

 

gólszerzők: Windecker (91.), illetve Hahn (18.)

 

sárga lap: Kabát (51.), Heris (93.), illetve Kecskés T. (76.)

 

Újpest: Balajcza – Heris, Kálnoki Kis (Andric, 68.), Litauszki, Kecskés Á. – Windecker, Diarra – Bardhi, Balázs B. (Lencse, a szünetben), K. Hazard – Kabát (Cseke, 68.)

 

Paks: Székely – Kulcsár D., Rodenbücher, Gévay, Szabó J. – Koltai (Szakály D., 79.), Bertus, Papp K., Kecskés T. (Nagy R., 83.), Bartha – Hahn (Balázs Zs., 84.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik