Foci

Torghelle mentett pontot az MTK-nak a Groupama Arénában

Az OTP Bank Liga 30. fordulójának zárómeccsén a listavezető és már bajnok Ferencváros hazai környezetben látta vendégül a második helyen álló MTK-t szombaton este.

Az első játékrészben a biztonságot tartották szem előtt a csapatok, a Fradi tudásán alul futballozott, Kanta pedig még a szünet előtt egy remekül eltalált szabadrúgással megszerezte a vezetést a kék-fehéreknek.

A térfélcserét követően felpörögtek Thomas Doll tanítványai, és negyed óra elteltével egy kontra végén Gera góljával sikerült is egyenlíteniük.

Három perccel később már a zöld-fehéreknél volt az előny, a szünetben beálló Varga éles szögből talált be Hegedűs kapujába.

A sérülésből visszatérő Torghelle Sándor a hajrában lépett pályára, és négy perccel később eredményes is volt. A veterán támadó egy beadásnál emelkedett magasra és védhetetlenül bólintott a bal sarokba.

A folytatásban főként a Ferencváros előtt adódtak lehetőségek, de újabb gól nem született és pontosztozkodás lett a vége.

Eredmény – OTP Bank Liga, 30. forduló:

Ferencvárosi TC-MTK Budapest 2-2 (0-1)
Groupama Aréna, 5043 néző, v.: Iványi

 

gólszerzők: Gera Z. (59.), Varga R. (63.), illetve Kanta (26.), Torghelle (77.)

 

sárga lap: Pintér Á. (10.), Cukic (25.), illetve Gera D. (30.), Vass Á. (60.), Hegedüs (88.)

 

FTC: Dibusz – Ramírez, Nalepa, Cukic, Leandro – Gera Z., Pintér Á. (Trinks, 71.) – Radó (Lamah, a szünetben), Hajnal, Nagy D. (Varga R., a szünetben) – Böde

 

MTK: Hegedüs – Bese, Poór, Grgic, Vadnai – Thiam, Vass Á. – Gera D., Kanta (Baki, 90.), Hajdú (Deutsch, 83.) – Nikac (Torghelle, 73.)

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik