Foci

Egy órát emberelőnyben játszva megverte a Vidi a Lokit

A székesfehérvári gárda fellépett a tabella harmadik helyére.

A nyári labdarúgó Európa-bajnokság miatt ismét hétközi fordulót rendeznek az OTP Bank Ligában, kedden egy találkozót, a Videoton-Debrecen rangadót játszották le a 29. fordulóban (ami valójában a 28.). Ellentétes előjelekkel várhatták a felek a mérkőzést.

A Videoton 2-1-re kikapott szombaton a Budapest Honvéd otthonában, úgy, hogy a fehérváriak rengeteg helyzetet hagytak ki. A Loki ugyanilyen arányban győzött, méghozzá hazai környezetben a Fradi ellen.

Már az összecsapás elején magához ragadta a kezdeményezést Horváth Ferenc együttese. A helyzetek megvoltak, de újfent kimaradtak. A fordulópont a 31. percben jött el, akkor Brkovic lerántotta a kiugró Géresit, Szabó játékvezető pedig kiállította a Loki bekkjét.

Hat perccel később megszületett a győztes találat. Suljic kapott egy remek indítás, az alapvonal közelből visszatette, az érkező Feczesin pedig közelről a kapuba pofozta a játékszert (1-0).

A fordulást követően maradt támadásban a Vidi, de újabb gól az emberelőny ellenére nem tudott szerezni. Kondás Elemér csapata előtt egy helyzetecske akadt, de Holman lövését simán megfogta Kovácsik.

Győzelmével a Videoton feljött a harmadik helyre, miután pontszámban beérte és meg is előzte a hajdúságiakat.

Eredmény – OTP Bank Liga, 29. forduló

Videoton – DVSC-TEVA 1-0 (1-0)
Gólszerző: Feczesin (38.)
Kiállítva: Brkovic (31.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik