Foci

Ébresztőt fújt a német válogatott

Saját bevallásuk szerint kissé elkényelmesedtek, és nem vették teljesen komolyan az angolok elleni felkészülési mérkőzést a világbajnok német labdarúgó-válogatott játékosai, akik egyfajta "ébresztőnek" fogják fel a 3-2-es vereséget.

Sajnos a barátságos mérkőzésen nem teljesítünk százszázalékosan

– mondta a nemzeti csapat hétfői sajtótájékoztatóján Thomas Müller, a Bayern München támadója.

Hasonlóképpen vélekedett Sami Khedira, a Juventus középpályása is, aki a berlini összecsapáson – amelyet kétgólos vezetésről buktak el a németek – a csapatkapitányi karszalagot is viselte a sérült Bastian Schweinsteiger távollétében.

Fotó: Europress fotóügynökség
Fotó: Europress fotóügynökség

Kétévente hasonló helyzetbe kerülünk. Nem arról van szó, hogy ha 2-2 lett volna a végeredmény, akkor minden rendben lenne, így legalább felnyílt a szemünk. Ha egy nemzetközi meccset meg akarunk nyerni, akkor nem fér bele, hogy néhány százalék hiányozzon belőlünk, mert azt kihasználja az ellenfél

– hangsúlyozta.

Khedira hozzátette, több futballista is szeretné megmutatni magát, és bízik benne, hogy ez sikerül is kedden az olaszok elleni barátságos mérkőzésen, amelyet Münchenben rendeznek.

A Nationalelf 2014-es világbajnoki sikere óta hat tét nélküli mérkőzésen lépett pályára, de csak egyet tudott megnyerni. Hazai pályán az angolok mellett kikapott az argentinoktól és az amerikaiaktól, idegenben a franciáktól, valamint döntetlent játszott az ausztrálokkal. Egyetlen sikerét Spanyolországban aratta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik