Foci

EL: tovább tart a Sparta Praha tündérmeséje

Kiesett az ősszel még a Bajnokok Ligájában szereplő Leverkusen.

Csütörtök este hét órától három nyolcaddöntő visszavágóját rendezték a labdarúgó Európa Ligában. A legnagyobb meglepetést a cseh Sparta Praha okozta, amely hatalmas meglepetést okozva bejutott a legjobb nyolc közé. A csapat vezetőedzője az a Zdenek Scasny, aki a 2011-2012-es szezonban a DVSC-TEVA vezetőedzője volt.

A csehek 1-1-ra végeztek az odavágón a Lazio ellen, majd a Stadio Olimpicóban rendezett második mérkőzésen gyakorlatilag tizenkét perc alatt eldöntötték a továbbjutást. a tizedik percben Dockal lőtt a tizenhatos előteréből a kapu jobb oldalába (0-1).

Két perccel később Krejci is a kapuba talált, miután egy középre passzolt labdát gyakorlatilag ugyanoda lőtte, ahova csapattársa nem sokkal korábban (0-2).

Itt még nem volt vége a prágai csodának, közvetlenül az első félidő lefújása előtt Julis kanalazta a labdát a bal sarokba (0-3).

A második félidőben több gól már nem született, így tovább folytatódik a Sparta tündérmeséje. A cseh együttes az előző körben az FK Krasnodar csapatát ejtette ki, a csoportkörben pedig a Schalke 04 mögött, de az Asteras Tripolis és az APOEL Nicosia előtt végzett.

A spanyol párharcban a Valencia ledolgozta a Bilbaóban összeszedett egygólos hátrányát, és sokáig úgy tűnt, hogy bejut a negyeddöntőbe. Aztán a 76. percben jött Aduriz, és a továbblőtte a baszkokat.

A Bayer Leverkusennek sokba került a Villarreal otthonában elszenvedett vereség, a Gyógyszergyáriak hazai pályán sem tudtak nyerni, így kiestek.

Eredmény – Európa Liga, nyolcaddöntő, visszavágó

Lazio – Sparta Praha 0-3 (0-3)
Gólszerző: Dockal (10.), Krejci (12.), Julis (44.)
Továbbjutott: a Sparta Praha, 4-1-es összesítéssel

Valencia – Athletic Bilbao 2-1 (2-0)
Gólszerző: Mina (13.), Aderlan (37.) ill. Aduriz (76.)
Továbbjutott: az Athletic Bilbao, 2-2-vel, idegenben lőtt góllal

Bayer Leverkusen – Villarreal 0-0
Továbbjutott: a Villarreal, 2-0-ás összesítéssel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik