Foci

Az Atléticónál nincs most kellemetlenebb ellenfél Spanyolországban

Diego Simeone óramű pontossággal működő gépezet épített fel Madridban, erre tökéletes példa volt a fővárosi focicsapat kedd esti, Real Socidad elleni bajnokija. A Matracosok már igen korán, a 8. percben vezetést szereztek szerencsés körülmények között, Koke centerezésébe Reyes ért bele pechesen, a labda így a saját kapujába pattant.

Ha van, amire egyetlen edző sem vágyik az, hogy a csapata hátrányba kerüljön az Atlético ellen, mert a madridiak olyankor tudják játszani igazán az előre eltervezett futballjukat, aminek alapja a betonbiztos védekezés. Ebben kedd este a Sociedad is partner volt, a baszkok hosszú ideig semmit sem tudtak ellenfelükkel kezdeni.

Ráadásul a második félidőt a lehető legrosszabbul kezdte a Real, egy eladott labda után ugyanis már a játékrész 34. másodpercében megduplázta előnyét az Atlético, Saúl volt eredményes.

Később még Griezmann talált be tizenegyesből nevelőegyesülete ellen, látványosan nem ünnepelt. Lőtt még egy élményszámba menő, ám les címén tévesen érvénytelenített találatot a házigazda, a hajrában pedig még az is belefért, hogy a madridiak kicsit színezték a játékot – a szurkolók legnagyobb örömére.

Ami döbbenetes, hogy az Atlético Madrid zsinórban ötödik meccsén nem kapott gólt és ez már a második ilyen sorozata az együttesnek a szezonban.

Az Atlético a legutóbbi öt bajnokijából négyet megnyert – múlt hétvégén a Real otthonában – és csak egyszer játszott döntetlent. Öt pontra megközelítette a csapat az éllovas Barcelonát, igaz, a katalánoknak elviekben nem kellene, hogy gondot okozzon a Rayo Vallecano legyőzése csütörtökön.

Megyeri Balázs együttese, a Getafe 4-0-ra kapott ki a Las Palmas otthonában, ez volt a csapat zsinórban hetedik veresége. A magyar kapus a kispadról szemlélte az eseményeket.

Eredmények – La Liga, 27. forduló

Atlético Madrid-Real Sociedad 3-0 (1-0)

Las Palmas-Getafe 4-0 (2-0)

1. Barcelona 26 21 3 2 69–21 +48  66
  2. Atlético Madrid 27 19 4 4 39–11 +28  61
  3. Real Madrid 26 16 6 4 71–25 +46  54
  4. Villarreal 26 15 7 4 33–18 +15  52
  5. Sevilla 26 11 8 7 37–28 +9  41
  6. Celta Vigo 26 12 5 9 39–44 –5  41
  7. Athletic Bilbao 26 11 5 10 39–36 +3  38
  8. Eibar 26 10 6 10 40–35 +5  36
  9. Real Sociedad 27 9 7 11 37–39 –2  34
10. Deportivo La Coruna 26 6 14 6 33–32 +1  32
11. Málaga 26 8 8 10 23–23 0 32
12. Valencia 26 7 10 9 30–29 +1  31
13. Betis 26 6 10 10 21–36 –15  28
14. Espanyol 26 8 4 14 26–50 –24  28
15. Las Palmas 27 7 6 14 29–40 –11  27
16. Rayo Vallecano 26 6 8 12 36–53 –17  26
17. Getafe 27 7 5 15 26–44 –18  26
18. Sporting Gijón 26 6 6 14 30–46 –16  24
19. Granada 26 6 5 15 27–51 –24  23
20. Levante 26 5 5 16 24–48 –24  20

Ajánlott videó

Olvasói sztorik