Foci

Nem volt kérdés: a Juventus behúzta az Inter elleni rangadót

Vasárnap este rendezték az olasz labdarúgó-bajnokság legnagyobb rangadóját, a 194. Derby d’Italiát, a Juventus és az Internazionale összecsapását. A szezon eleje mindkét együttes számára meglepően alakult, ám míg a torinóiak bukdácsolásukkal hívták fel magukra a figyelmet, addig Roberto Mancini együttese azzal, hogy zsinórban szállította a (sokszor 1-0-s) győzelmeket.

A vasárnapi ütközet azonban már teljesen ellentétes képet mutatott: a Juve már jó ideje lendületben van, a tabella éléről várhatta a rangadót, és a 0-0-s első félidőt követően megérdemelten szerzett vezetést a 47. percben, Bonucci volt jókor jó helyen és egy lecsorgó labdát vágott közelről a kapuba.

Bonucci ezt megköszönheti az Inter védelmének:

Innentől kezdve nem volt kérdés, melyik együttes nyeri meg a meccset, a Juventus pedig a hajrában még be is biztosította győzelmét, a csereként beállt Morata állította be a 2-0-s végeredményt tizenegyesből. A hajrában még Buffonnak volt egy nagy védése, az Internek a szépítés sem jött össze.

A címvédő Juventus (amely legutóbbi 17 bajnokiján a 16. győzelmét aratta, ráadásul immáron sorozatban a nyolcadik találkozóján nem kapott gólt) előnye négy pont jelenleg a tabella élén, hétfőn este azonban Fiorentina-Napoli mérkőzést rendeznek, a nápolyiak egy esetleges győzelemmel feljöhetnek a rivális nyakára. Az Inter maradt az ötödik.

Eredmény – Serie A, 27. forduló

Juventus – Internazionale 2-0 (0-0)

1. Juventus 27 19 4 4 48–15 +33  61
2. Napoli 26 17 6 3 54–21 +33  57
3. Roma 27 15 8 4 55–28 +27  53
4. Fiorentina 26 16 4 6 47–26 +21  52
5. Internazionale 27 14 6 7 34–25 +9  48
6. Milan 27 13 8 6 39–28 +11  47
7. Sassuolo 26 9 11 6 32–31 +1  38
8. Lazio 26 10 7 9 34–34 0 37
9. Bologna 27 10 5 12 29–31 –2  35
10. Chievo 27 9 7 11 32–36 –4  34
11. Empoli 27 9 7 11 33–40 –7  34
12. Torino 27 8 8 11 33–34 –1  32
13. Udinese 27 8 6 13 24–40 –16  30
14. Atalanta 27 7 8 12 27–33 –6  29
15. Genoa 27 7 7 13 27–32 –5  28
16. Sampdoria 27 7 7 13 39–46 –7  28
17. Palermo 27 7 6 14 27–47 –20  27
18. Carpi 27 5 8 14 26–45 –19  23
19. Frosinone 27 6 5 16 26–53 –27  23
20. Verona 27 2 12 13 24–45 –21  18

Ajánlott videó

Olvasói sztorik