Foci

Kiderült Gerard Piqué és Luis Enrique turpissága

A futballtörténelemben volt már olyan, hogy edzői utasításra csinált olyat a futballista, amit a játékvezető nem tolerálhatott. Most mégis ezen lovagol a spanyol sajtó.

Kedd este a Barcelona 2-0-ra nyert Londonban a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek első mérkőzésén. Az Arsenal elleni mérkőzésen az egyik spanyol televíziós szúrta ki, amint a második gól után ahelyett, hogy örömében ugrálna, inkább odasúg valamit a másodedző, Juan Carlos Unzue a vezetőedzőnek, Luis Enriquének.

Enrique először felhúzza a szemöldökét, látszólag csodálkozva elgondolkodik a hallottakon, a szája elé tartott kézzel megvitatnak valamit a kollégával, majd magához hívja Gerard Piquét és még mindig takarva a száját utasítást ad neki.

Piquet egy perc múlva az oldalvonal mellett úgy felrúgta Danny Welbecket, hogy az angol szélső 3-4 méter repülve hason landolt a füvön. Villant a sárga, ami miatt a védő ki kell hagyja a március 16-án esedékes visszavágót.

Miért volt erre szükség? A Barca idegenben szerzett két gólos előnyével már most továbbjutónak tekinthető, így nem nagy veszteség, ha a spanyol válogatott belső védője nem játszhat a visszavágón. Ellenben a meccskihagyásos büntetéssel tiszta lappal kezdheti majd a BL-negyeddöntőket. Persze Enrique edző mindent tagad.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik