Foci

Fővárosi rangadón mutatkozik be az MTK kispadján Ciki bácsi

A Fradi a Puskás Akadémiát látja vendégül, debütál hazai közönség előtt Egervári Sándor.

A mezőny leghosszabb veretlenségi sorozatával rendelkező Újpest az MTK Budapestet fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga szombati 21. fordulójának fővárosi összecsapásán.

A második helyen álló lila-fehérek a múlt héten hazai pályán a Videotont győzték le, ezzel nyolcmeccsesre nyújtották veretlenségi szériájukat, ráadásul ezekből a találkozókból hetet megnyertek. Az MTK csak most játssza első tavaszi bajnokiját, mivel a múlt heti, Paks elleni találkozójukat a Tolna megyeieknél jelentkező fertőzéses megbetegedés miatt elhalasztották.

A kék-fehérek kispadján ezúttal debütál a László Csabát váltó Teodoru Vaszilisz, azaz Ciki bácsi. Az Újpest mestere, Nebojsa Vignjevic csak a lelátóról nézheti a mérkőzést, mert a Fegyelmi Bizottság két mérkőzésre eltiltotta.

A listavezető Ferencváros kötelező győzelem előtt áll, hiszen azt a Puskás Akadémiát látja vendégül a Groupama Arénában, amely ebben az idényben csupán egyetlen idegenbeli sikert aratott.

A harmadik Haladás az utolsó előtti Vasas otthonába látogat: az angyalföldi közönség előtt most mutatkozik be a német Michael Oenning, akinek első bajnokija nem sikerült jól, ugyanis csapata 4-0-s vereséget szenvedett a Debrecen otthonában.

A címvédő Videoton a sereghajtó Békéscsabát látja vendégül a Pancho Arénában, míg a Debrecen a Paksot fogadja. A forduló nyitómérkőzésén az Egervári Sándor vezette Diósgyőr fogadja a Budapest Honvédot.

Az OTP Bank Liga 21. fordulójának programja

Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd 15.00 (TV: M4 Sport), vezeti: Kassai
Vasas – Szombathelyi-Swietelsky Haladás 15.30, vezeti: Németh Á.
Ferencváros-Puskás Akadémia 15.30, vezeti: Farkas Á.
Videoton FC-Békéscsaba 1912 Előre 15.30, vezeti: Szilasi
DVSC-TEVA – Paksi FC 15.30, vezeti: Iványi
Újpest FC-MTK Budapest 17.00 (TV: M4 Sport), vezeti: Vad II.

Tabella:

1. Ferencvárosi TC 20 17 1 2 42–8 +34 52
2. Újpest FC 20 9 7 4 28–19 +9 34
3. Szombathelyi Haladás 20 8 8 4 18–19 –1 32
4. DVSC-Teva 20 8 7 5 32–22 +10 31
5. Videoton FC 20 10 10 22–20 +2 30
6. Paksi FC 19 8 6 5 24–19 +5 30
7. MTK Budapest 19 8 5 6 24–20 +4 29
8. Budapest Honvéd 20 6 6 8 24–25 –1 24
9. Diósgyőri VTK 20 5 5 10 20–31 –11 20
10. Puskás Akadémia FC 20 4 7 9 24–31 –7 19
11. Vasas FC 20 5 1 14 19–35 –16 16
12. Békéscsaba Előre 20 3 3 14 17–45 –28 12

Ajánlott videó

Olvasói sztorik