Foci

Nem bírt a Frankfurt a Hamburggal, Husztit a félidőben lecserélték

A három meccse nyeretlen Frankfurt labdarúgócsapata a Hamburg ellen, hazai pályán szeretett volna pontot tenni ennek a rossz sorozatnak a végére. Huszti Szabolcs is ott volt a kezdőben a 22. forduló nyitómeccsén.

Az első félidőben a vendégek játszottak veszélyesebben, sokkal többször próbálkoztak kapura lövéssel (ezt a különversenyt 7-2-re nyerte a HSV az első 45 percben), azonban a vezetést nem tudták megszerezni. A 0-0-s játékrész a Frankfurt vezetőedzőjének, Armin Vehnek sem tetszett, így a félidőben pályára küldte a csatár Seferovicot, épp Huszti helyére.

Veszélyesebben játszott a házigazda a fordulás után, Aigner lövésénél Adler kapus védett nagyot, Russ fejese pedig csak centikkel kerülte el a kaput a 77. percben. Nem jutottak dűlőre a csapatok, 0-0-ra végeztek egy felejthető mérkőzésen, amin igazából egyik fél sem érdemelt győzelmet.

Ezzel a Frankfurt és a Hamburg is előrelépett egy-egy helyet (előbbi a 14., utóbbi a 10. pozícióba), azonban a riválisok visszaelőzhetik őket.

Eredmény – Bundesliga, 22. forduló

Frankfurt – Hamburg 0-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik