Foci

Elég szép összegért hagyta ott Diagné az Újpestet

Mbaye Diagné az ősszel azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szórta a gólokat az Újpest labdarúgócsapatának színeiben, ám az elmúlt hetek már arról szóltak, hogy vajon megy, vagy marad a IV. kerületi együttesnél a szenegáli csatár. Csütörtökön aztán pont került a saga végére, a 24 éves játékos sem tudott ellenállni a kínai bajnokság hívószavának és a Tianjin Tedába szerződött.

Bár az átigazolás összegét nem hozták nyilvánosságra a felek, az erre szakosodott transfermarkt.com megszellőztette, mennyiért is hagyta maga mögött a magyar csapatot Diagné. A Tianjin Teda nem kevesebb, mint

1,9 millió eurót fizetett érte. Ez 587,5 millió forint, aminek a fele a Juventust illeti meg.

Épp tegnap írtunk róla, hogy a kínai bajnokság elég komoly költekezésbe kezdett a télen, konkrétan lepipálták a legnagyobb európai bajnokságokat is. Ráadásul az átigazolási szezon náluk február 26-ig tart, könnyen megeshet, hogy még több nagy nevet leszerződtetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik