Foci

Rooney varázsolt a Manchester United krimibe illő meccsén

A Premier League 21. fordulójának keddi játéknapján Louis van Gaal együttese a 90. percben engedte ki a kezéből a győzelmet. Augusztus óta először nyert bajnokit az Aston Villa.

A szezon során rengeteg kritika érte a Manchester Unitedet, mondván: unalmasak a focicsapat mérkőzései. A Premier League 21. fordulójában azonban élvezetes és fordulatokban gazdag összecsapást játszottak a Vörös ördögök, persze ehhez kellett egy megfelelő partner is a Newcastle United személyében.

A manchesteriek csapatkapitánya, Wayne Rooney remek napot fogott ki, az első félidőben már sokat tett csapatáért, előbb higgadtan értékesített egy büntetőt, majd úgy adott pazar gólpasszt Lingardnak, hogy nem is nézett a csapattárs irányába.

Mégsem nyugodhattak meg teljesen Louis van Gaal tanítványai, a Szarkák ugyanis még a szünet előtt szépítettek, majd Mitrovic váltotta gólra a Smalling lerántása miatt befújt büntetőt, a 67. percre kiegyenlített a Newcastle. Ekkor villant ismét Rooney, aki távoli bombájával szerzett ismét vezetést a Manchesternek, ám Dummett is beszállt a gólszépségversenybe, a 90. percben mentett pontot a Newcastle-nek.

A találkozó összefoglalója:

A West Ham United idegenben, az újonc Bournemouth vendégeként gyűjtötte be a három pontot, míg a sereghajtó Aston Villa otthon győzte le a Crystal Palace-t 1-0-ra, így 19 bajnoki után tudott ismét nyerni – legutóbb augusztusban ünnepelhetett az együttes a Premier League-ben.

Eredmények – Premier League, 21. forduló

Aston Villa-Crystal Palace 1-0 (0-0)
Bournemouth-West Ham United 1-3 (1-0)
Newcastle United-Manchester United 3-3 (1-2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik