Foci

A MOL lett az MLSZ egyik főszponzora

Szerda délután sajtótájékoztatót tartott az MLSZ, amelyen Csányi Sándor elnök, valamit a MOL csoport elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt bejelentette, hogy a vállalat lett a szövetség egyik főszponzora.

Hernádi elmondta, vállalata örömmel járul hozzá a magyar labdarúgás további fejlesztéséhez. A MOL kétmilliárd forintot ad a TAO-ból, amit az MLSZ pályaépítési programra fordít, együttműködve az önkormányzatokkal. Ráadásul a vállalat további 285 millió forintot ad támogatásként “szabad felhasználásra.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a válogatott március 26-án Horvátország ellen játszik felkészülési mérkőzést. Találkozóra a Groupama Arénában kerül sor. Bernd Storck szövetségi kapitány már korábban is említette, hogy szeretne erős ellenfelek ellen játszani az Európa-bajnokság előtt.

Csányi elmondta, az is biztossá vált, hogy májusban is egy neves válogatott ellen lépünk pályára, viszont az még nem árulhatja el, hogy pontosan ki lesz az ellenfél. Egy idegenbeli összecsapásra is sor fog kerülni, amellyel kapcsolatban csak annyi biztos, hogy Európában lesz.

A válogatott keret február 20-tól öt napon át készül Telkiben, majd március 20-tól ismét ott edzőtáborozik. Május 8-tól kéthetes összetartás lesz valószínűleg Ausztriában, 28 fővel. Az MK-döntőben érdekeltek később csatlakoznak majd a csapathoz. A keret előbb 25 fősre csökken, majd a végleges 23 fősre szűkül a kontinenstorna előtt.

Csányi Sándor a pénzügyekről is beszélt. Kifejtette, hogy az MLSZ idei költségvetése hárommilliárd forint, ebből egymilliárd megy csak a válogatottra. Az Európa-bajnokság költségei több mint 300 millió forintot emésztenek fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik