Foci

Egy bejelentés, ami nem biztos, hogy Stieber számára jó hír

Egy évvel meghosszabbította az eredetileg idén lejáró szerződését Bruno Labbadia, a német labdarúgó-bajnokságban 10. helyen álló, s a magyar válogatott Stieber Zoltánt is foglalkoztató Hamburger SV vezetőedzője.  A klub hétfői bejelentése szerint Labbadia és az egyesület vezetői a törökországi edzőtáborban állapodtak meg a hosszabbításról, amelynek nyomán a tréner 2017-ig marad a posztján.

A 49 éves szakember tavaly áprilisban vette át a csapat irányítását és az élvonalban tartotta az együttest. Labbadia a 2009/10-es szezonban már irányította a Hamburgot, amely a Bundesliga 1963-as megalapítása óta még egyszer sem esett ki az élvonalból.

A bejelentés maga nem váratlan, mert bár a Hamburg nem szerepel túl fényesen a bajnokságban (a téli szünetben a 10.), azért sokkal stabilabban teljesít, mint az előző idényben, amikor is osztályozón sikerült csak meghosszabbítani az élvonalbeli tagságot. Ugyanakkor Labbadia aláírása nagyban befolyásolhatja Stieber jövőjét a klubnál, ugyanis a szakember érkeztével egyre inkább háttérbe szorult a magyar válogatott labdarúgó, ebben a szezonban mindössze 5 percet játszott a Bundesligában.

Stieber csapatot is váltana a télen, akár kölcsönben is kérői is akadnak – szám szerint négy –, ám a HSV egyelőre ragaszkodik hozzá. A sportigazgató múlt héten azt mondta: addig nem engedik el, amíg meg nem találják a megfelelő utódját. Márpedig Stieber számára fontos lenne, hogy játékban legyen a közelgő Európa-bajnokság előtt.

A német bajnokság az egy hónapos téli szünet után a következő hét végén folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik