Foci

Bosszús lehet a Barca a városi rangadó után

A címvédő 0-0-át játszott az Espanyol vendégeként a spanyol bajnokság 18. fordulójában. Lionel Messi a keresztlécet, Luis Suárez a kapufát találta el. A hazaiak végig hősiesen küzdöttek.

A címvédő Barcelona labdarúgócsapata még október elején kapott ki Sevillában, az azóta lejátszott kilenc bajnokiján ugyanakkor nem talált legyőzőre, sőt, mindössze kétszer veszített pontokat. Ilyen előjelekkel várta az Espanyol elleni városi rangadót Luis Enrique együttese.

Ahogyan azt sejteni lehetett, a Barca idegenben is magához ragadta a kezdeményezést, a gránátvörös-kékek ugyanakkor hiába birtokolták többet a labdát, nem igen tudták feltörni a hősiesen védekező Espanyol védelmét. Azért így is előnybe kerülhettek volna a szünet előtt, de Messi szabadrúgása után a labda a lécről vágódott fölé.

A második játékrész első nagy helyzete a hazaiaké volt, majd Suárez cselezte magát lövőhelyzetig a túloldalon, de miután megcsinálta a nehezét, ballal a kapufára lőtt. Az Espanyol mintha ekkor megérezte volna, hogy ezen a meccsen lehet keresnivalója, így a házigazda is egyre bátrabban játszott előrefelé.

Bár a találkozó a lefújásig nyíltsisakos volt, a győztes találatot egyik fél sem tudta megszerezni, maradt a 0-0. Az Espanyol legutóbb a 2011-12-es szezonban tudott pontot csenni a városi riválistól, az azóta lejátszott hat egymás elleni bajnokit rendre a Barcelona nyerte.

Enrique-nek még nélkülöznie kellett Vidal és Turan játékát. Bár elvileg már pályára léphettek volna, a spanyol szövetség még nem regisztrálta őket, mivel, csak hétfőn nyit ki idén először az RFEF irodája.

Eredmény – La Liga, 18. forduló

Espanyol – FC Barcelona 0-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik