Foci

Hivatalos: Huszti Szabolcs visszatér a Bundesligába

Szalai Ádám és Stieber Zoltán után újabb magyar játékos lesz a német első osztályban.

A játékos menedzsere bejelentette, létrejött a megállapodás, és bár az 51-szeres magyar válogatott labdarúgót még egy évig szerződés kötötte a kínai Csangcsun Jatajhoz, a Eintracht Frankfurt megvásárolta a játékjogát, és a felek – a sikeres orvosi vizsgálat után – szerdán másfél plusz egyéves megállapodást kötöttek.

Huszti Szabolcsnak január 3-án kell jelentkeznie a frankfurti felkészülésen, amely felméréssel rajtol, hogy aztán másnap Abu-Dzabiba utazzon a keret edzőtáborozni.

„Harmadszor igazolok Németországba, ami azért is különleges, mert kevesen gondolták volna, hogy egy Bundesliga-klub velem tervezi megerősíteni a keretét a télen. Jól esik a bizalom, főleg az, hogy a Frankfurt nem vacakolt, mindvégig éreztette velem a vezetőség, hogy számít rám, engem akar. Hozzáteszem, a kínai egyesület is nagyon korrekten állt az ügyhöz, tudomásul vették a csangcsuni vezetők, hogy szeretnék közelebb futballozni a családomhoz és megállapodtak a Frankfurttal. motiváltan várom ezt a kihívást, mint a legutóbbi visszatérést, és feldob a helyzet, hogy ismét nagy klubnál futballozhatok, abban a bajnokságban, ahol otthon érzem magam.”.

– adott némi háttér információt az üzletmenetről Huszti.

“Egy néhány hónap múlva 33 esztendős futballistával csak akkor köt ilyen távra szerződést egy német csapat, ha valóban támaszkodni kíván rá. Huszti Szabolcs ezzel az igazolásával is megmutatta, hogy magyar futballista is lehet példakép, az ő karrierje is lehet követendő példa”

– ezt már Vladan Filipovics, Huszti menedzsere tette hozzá. Azt kell mondjuk teljesen igaza van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik