Foci

Évekre eltiltotta Blattert és Platinit a FIFA

Az Eurosport cikke szerint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) etikai bizottsága nyolc évre minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta a szervezet korábbi elnökét, Joseph Blattert, valamint az európai szövetség első emberét, Michel Platinit.

Pénzbírságot is kiróttak rájuk: Platininek 80 ezer svájci frankot (23,4 millió forint) Blatternek pedig 50 ezret (14,6 millió forint) kell fizetnie.

Blatter 17 éven át volt a FIFA elnöke, a májusi kongresszuson pedig újraválasztották, ám a szövetség körül kialakult korrupciós botrány miatt lemondott. Az eredeti tervek szerint februárban választják meg az utódját, a legnagyobb esélyesnek sokáig épp Platini tűnt.

A két sportvezetőt már korábban felfüggesztette a FIFA etikai bizottsága, igaz, akkor 90 napra. Az ok: Platini kétmillió svájci frankot kapott Blattertől 2011 februárjában. A FIFA-elnök utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet – mint mondta – tanácsadóként kapott Platini.

Fotó: Europress fotóügynökség
Fotó: Europress fotóügynökség

Az UEFA-elnök úgy kommentálta a kifizetést, hogy 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt, annak idején teljes munkaidős tevékenységet végzett a FIFA-nál, és eleve tisztában volt azzal, hogy a neki járó teljes összeget csak később kapja majd meg.

Blatter mindezt a múlt heti meghallgatásán is elmondta, ugyanakkor nem győzte meg vele az etikai bizottságot:

“Blatter úr sem az írásos vallomásában, sem a meghallgatásán nem tudta bebizonyítani a kifizetés jogosságát” – mondta Hans Joachim Eckert, az etikai bizottság bírája, aki hozzátette: nem látták megalapozottnak, hogy szóbeli megállapodásként tekintsenek az esetre.

Blatter olyan, mint a Terminátor: még visszatér

Joseph Blatter nem sokkal később sajtótájékoztatót tartott, ahol elnézést kért mindenkitől, amiért még mindig bokszzsáknak használják őt.

“I’m really sorry I’m still a punching ball.” Sepp Blatter responds to 8-year #FIFA ban http://bbc.in/1QTBQSz

Szerző: BBC News, 2015. december 21.

Blatter úgy folytatta: úgy akarják őt és Platinit beállítani, mint akik hazugok. Szerinte elárulta őt az etikai bizottság. Úgy érzi, hogy hibás döntés született, mert a szóban forgó kifizetést anno több bizottság is jóváhagyta, így szerinte biztosan nem etikai problémáról beszélnek. Épp ezért nem is törődik bele a határozatba, a legvégsőkig küzdeni fog.

Nem én vagyok a világ legokosabb embere, de hülye sem vagyok.

Az egészségéről nem volt hajlandó nyilatkozni, de arról biztosított mindenkit, hogy vissza fog térni, még erősebben.

Az eltiltásuk azonnali, ugyanakkor a két sportvezető korábban jelezte, mindenképpen fellebbeznek majd, ha számukra kedvezőtlen ítélet születik. Mindezek fényében lesz még pár felvonása a történetnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik