Foci

Bernd Storck: senki nem ülhet a babérjain

A szövetségi kapitány mellett Dibusz Dénes és Lang Ádám beszélt a válogatott előtt álló fél év várható programjáról a Telki edzőközpontban megtartott sajtótájékoztatón.

A sajtótájékoztatót Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője nyitotta meg és elmondta a Eb-jegyértékesítéssel kapcsolatos információkat. A lényeg, nem kell kapkodni, mert sok jegy van és máshonnan nem juthat jegyhez senki, csak az UEFA hivatalos honlapjáról. Ráadásul kapkodni sem kell, mert aki ma 12:01-perckor regisztrál épp akkora eséllyel juthat jegyhez, mint, aki a január 18-i zárórakor.

A sajtótájékoztató elején Dibusz Dénes és Lang Ádám beszélt az Eb-sorsolásról, de új információt tőlük nem tudtunk meg. Ellenben Bernd Storck már érdekes mondatokkal is előállt. Ahogy elmondta, az éppen most zajló edzőtáborhoz hasonlót szeretett volna januárban is, csak tíz naposat, de abba a klubok már nem mentek bele.

Ennek ellenére köszöni a klubok rugalmasságát, mert a velük közösen kialakított program szerint a bajnokság előtt februárban (02.20-23.) és alatta márciusban (03.20.-27) azért lesz összetartás, sőt, még áprilisra lenne lehetőség, de az még nincs lefixálva. A márciusi alkalommal játssza első felkészülési mérkőzését a válogatott a kapitány reményei szerint hazai pályán.

Az OTP Bank Liga április 30-án fejeződik be, a válogatottak – kivéve azokat a légiósoknak, akiknek akkor még nincs vége – május 8-án találkoznak, két hétre rá pedig a kapitány már szeretne a teljes bő kerettel együtt dolgozni.

A várható utazó keretről nyilván még nem tudott konkrétumokat mondani Storck, de az elárulta, csapat gerince már összeállt, adottak a húzóemberek, akik a pótselejtezőn is szerepeltek, de az ígéretét a biztos utazásra senkinek sem adta. Nagy részük megérdemli, hogy ott legyen a tornán is, de nem ülhetnek a babérjaikon, mert tudásukat tavasszal klubjaikban is bizonyítaniuk kell. A kapitány fontosnak tartja, hogy minden pozícióban két egyforma képességű játékosa legyen.

Bernd Storck kitért a stáb összetételére is. A jelenlegivel elégedett, jó az együttműködés, de elképzelhető, hogy a jövőben újabb kollégák munkájára is számít, az azonban nem valószínű, hogy ők a “régiek” közül kerülnek ki.

A Telki edzőtáborban lévő keret:

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros) Hegedűs Lajos (MTK Budapest) Nagy Gergely (Vasas)

Védők: Botka Endre (Budapest Honvéd) Litauszki Róbert (Újpest FC) Debreceni András (Vasas) Forró Gyula (Újpest FC) Kocsis Gergő (Puskás Akadémia) Lang Ádám (Videoton FC) Gévay Zsolt (Paksi FC) Hangya Szilveszter (Vasas) Bese Barnabás (MTK Budapest) Kecskés Ákos (Újpest FC)

Középpályások: Holman Dávid (Lech Poznan) Vécsei Bálint (Lecce) Nagy Ádám (Ferencváros) Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia) Vida Máté (Vasas) Kleinheisler László (Videoton FC) Koman Vladimir (DVTK) Adorján Krisztián (Novara)

Támadók: Gyurcsó Ádám (Videoton FC) Sallai Roland (Puskás Akadémia) Gera Dániel (MTK Budapest) Pekár László (Puskás Akadémia) Mervó Bence (FC Sion) Balogh Norbert (DVSC-Teva)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik