Foci

A Fradi otthonában nyert az Újpest, Böde megsérült

A listavezető Ferencváros labdarúgócsapata az ősi rivális Újpestet fogadta szombaton este, az OTP Bank Liga 19. fordulójának utolsó meccsén, ami egyben az utolsó 2015-ös magyar bajnoki is volt egyben. A hazaiak voltak valamivel aktívabbak az első játékrészben, ám hiába volt náluk többet a labda, Balajczának csak elvétve akadt dolga. A hajrában aztán már ő is tehetetlen volt, ám Nalepa lesről fejelt a kapuba egy szabadrúgás után, Kassai Viktor így érvénytelenítette a találatot.

Az első félidő krónikájához hozzátartozik az is, hogy Böde már a meccs elején megsérült, a bokája fordult alá, így 10. percben le kellett cserélni.

Fotó: MTI
Böde Dánielt úgy kellett letámogatni a pályáról Fotó: MTI

A második felvonás kezdetén Lamah tesztelte Balajcza reflexeit, majd Varga esett el a tizenhatoson belül a védője mellett, Kassai sípja azonban néma maradt. Az 59. percben aztán jött a feketeleves a Fradi számára, egy szöglet után ugyanis az újpestiek gólfelelőséről, Diagnéról maradt le mindenki, a csatár pedig közelről a kapuba bólintott.

A hajrába érve a vendégek már főleg csak az eredmény őrzésére koncentráltak, de nekik lett igazuk, mert a Ferencvárosnak nem jött össze az egyenlítés, sőt, még a vendégeknek akadtak veszélyes kontráik. Sikerének köszönhetően az Újpest feljött a második helyre, a Fradi előnye pedig a vereség ellenére is 18 pont.

A Ferencváros először veszített bajnokit a Groupama Arénában. Sőt, legutóbb 2011. november 13-án kapott ki hazai környezetben, azt 31 veretlen otthoni bajnoki követte. Ez a sorozat szakadt most meg.

Eredmény – OTP Bank Liga, 19. forduló

Groupama Aréna, 17 489 néző, v.: Kassai

Ferencváros-Újpest FC 0-1 (0-0)

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Leandro, Ramírez – Nagy Á. – Sesták, Gera, Hajnal (Busai, 64.), Lamah (Radó, 64.) – Böde (Varga R., 9.)

Újpest FC: Balajcza – Nagy T., Heris, Litauszki, Mohl – Bardhi (Sallai, 91.), Sankovic, Balogh B., Hazard (Kecskés, 93.) – Diagne, Balázs B. (Cseke, 69.)

gólszerző: Diagne (59.)

sárga lap: Nagy Á. (71.), Dilaver (76.), illetve Heris (45.), Litauszki (76.), Bardhi (91.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik