Foci

Nem erősít télen a Manchester City

A közelmúltban felemás eredményeket produkáló Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője, Manuel Pellegrini pénteken elmondta, hogy nem akar új játékosokat szerződtetni a téli átigazolási időszakban.

A legutóbbi hét tétmérkőzésén három győzelmet, egy döntetlent és három vereséget elérő City edzője kijelentette: együttese elég erős lesz, ha egyszer minden játékosa felépül a sérüléséből.

Azt hiszem, pillanatnyilag nekünk van a legjobb csapatunk. Jelenleg nem tervezünk változtatásokat

– mondta Pellegrini.

A Manchester City szombaton a Swansea együttesét fogadja a bajnokság 16. fordulójában.

Martin Demichelis szombaton újra Pellegrini rendelkezésére áll, de Sergio Agüero még biztosan nem térhet vissza. Az argentin csatár a jövő héten állhat ismét edzésbe, és az edző reményei szerint december 21-én, az Arsenal elleni rangadón pályára léphet.

A csapatkapitány, Vincent Kompany is a jövő héttől edzhet, viszont Pablo Zabaleta, Fernando Francisco Reges és Samir Nasri felépülésére még várni kell.

A Manchester City a Premier League tabellájának harmadik helyén áll, a Bajnokok Ligájában pedig csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik