Micsoda különbségek akadnak sport és sport között. Míg tornában, ha valakiről elemet neveznek el – lásd, Magyar-vándor, Thomas-kör, stb. – az óriási dicsőség, addig labdarúgásban örök pecsét.
Ekképp lehet, hogy a “guzmicsolás”, mint fogalom, Magyarországon már-már szakterminológia kategóriába emelkedett, holott a névadó, szegény Guzmics Ricsi, a román-magyaron elkövetett hibája óta remekel a lengyel bajnokságban és a válogatottban, a norvégok elleni pótselejtezőn már-már káprázatosan futballozott.
Ha nem így lenne, nem azzal fogadott volna kollégám kedd reggel, hogy az Espanyol védője “guzmicsolt” egyet.
Megkockáztatom, Enzo Roco még sosem hallott Guzmicsról és a “guzmicsolásról”. Ellenben a hétfő esti, Levante elleni bajnokin tényleg valami hasonlót tett mint Ricsi bő két éve: kihagyhatatlan helyzetbe hozta Jefferson Lermát. A kolumbiai csatár köszönte szépen és élt a lehetőséggel (0-1).
A hazaiak részéről Moreno a második félidő 11. percében, egy szépen és főképp villámsebesen levezetett kontra végén tudott válaszolni az ajándékba adott gólra. Ezzel alakult ki a végeredmény (1-1). Békés döntetlen, mint az utóbbi öt egymásnak feszülésükből négyszer. A Levante pontszerzésével elmozdult az utolsó pozícióból.
