Foci

Nem csak a levegőbe beszéltek a Loki-drukkerek

A DVSC-TEVA együttese saját szurkolóit nélkülözve vesztette el a Ferencváros elleni derbit.

Azt megszoktuk, hogy a magyar bajnoki mérkőzések látogatottsága mára több negatív rekordot is megdöntött. A rangadót megelőző napokban már érezni lehetett, ezúttal sem megy majd minden gördülékenyen, ugyanis a hajdúsági alakulat ultrái az alábbi közleményt posztolták a hivatalos Facebook-oldalukon.

A debreceni szurkolói csoportok – reagálva a kubatovi túlszankcionálásokra, szurkolók kriminalizására és totális ellehetetlenítésére – nem asszisztálnak a jelenleg is érvényben lévő szurkolókat szabályozó rendszerhez, és nem utaznak el a mérkőzésre. Bár szívünk mindig a pálya mellett lesz, most mégis csak a Monti ezredes utcai klubhelyiségünkben tekintjük meg a rangadót, legnagyobb bánatunkra.

A szurkolók állták a szavukat, így a vendégszektor üresen kongott a kilencven perc alatt. A helyszínen, s a televízión keresztül is furcsa volt a látvány, ahogy az egyébként minden alkalommal remek hangulatot keltő „maroknyi siserehad” buzdító rigmusai ezúttal elmaradtak. A hivatalos adatok szerint így is 6642-en váltottak jegyet az NB1 16. fordulójának slágermeccsére, amelyet az európai kupaporondon is elismert Kassai Viktor dirigált.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a DVSC sokáig partiban volt: megvoltak a lehetőségei, valamint a védelme is szépen muzsikált, viszont a bajnoki aranyérem legnagyobb várományosa szépen lassan átvette a mérkőzés irányítását, és 3-0 arányban bedarálta cívisvárosi ellenfelét.

Azt már csak találgatni tudjuk, vajon más lett volna-e a végeredmény, ha a debreceni játékosok „testközelből”, az európai színvonalú sportlétesítmény falain belül érezhették volna az értük megszólaló csatakiáltások garmadát.

Dzsubák Tamás

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik