Foci

Drogba elmondta, miért nehezebb az MLS-ben focizni, mint Angliában

Az emberek azt hiszik, hogy könnyebb itt játszani, de higgyék el nekem, nehezebb, mint Angliában, méghozzá elsősorban az utazás miatt

– mondta az elefántcsontparti csatár, aki májusban a Chelsea-től igazolt a Montreal Impact csapatához. Hozzátette: nem véletlen, hogy nagyon kevés idegenbeli siker születik az MLS-ben, mivel a vendégjátékosok a hosszú út miatt fáradtan lépnek pályára.

A 37 éves futballista úgy vélte, az MLS egy fejlődő bajnokság, amely néhány év múlva az egyik legnagyobb és legfontosabb lesz a világon, s már most sok nagyon jó játékos szerepel benne.

Didier Drogba, akinek még egy év hátravan a szerződéséből, 14 meccsen 12 góllal segítette együttesét, hogy az a rájátszásba jusson, ahol aztán a konferencia elődöntőjében alulmaradt a Columbus Crew gárdájával szemben.

A minden idők legjobb Chelsea-játékosának választott támadó a Kékekkel négy-négy bajnoki címet és FA Kupa-diadalt ünnepelhetett, 2012-ben pedig megnyerte a Bajnokok Ligáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik