Foci

Pérez érti a szurkolók dühét, de Benítez marad a Real Madrid edzője

Kiállt a sokat kritizált spanyol tréner mellett a királyi gárda elnöke a klub rendkívüli, hétfő esti sajtótájékoztatóján.

A Real Madrid vasárnap 4-0-s vereséget szenvedett a Barcelonától a Bernabéuban, Rafa Benítez pedig hatalmas nyomás alá került a blamát követően.

A hétfő esti sajtótájékoztatón Florentino Pérez, a madridiak elnöke elmondta, napközben összeült a vezetőség és tisztázták az edző helyzetét.

Benítez élvezi a bizalmat továbbra is, mi támogatjuk. A szakértelme miatt esett rá a választás, kitartunk mellette. Elkezdett egy munkát, ezt kell folytatnia

– hangsúlyozta a sportvezető.

Hozzáfűzte, hiszik, hogy csak vele tudnak kijönni abból a gödörből, amiben most vannak

Megértem, hogy haragszanak a szurkolók, de ebben a helyzetben mindenki támogatására szükség van.

Újságírói kérdésre elmondta, nem hiszi, hogy a játékosok nem tisztelik Benítezt, a jelenlegi tréner tudja kezelni tanítványai reakcióit.

Cristiano Ronaldóval kapcsolatban megjegyezte, együtt vacsorázott a PSG elnökével, de soha egy szóval sem mondta hogy el akarja adni őt, mert csak vele nyerhetnek címeket.

A sajtó egyik munkatársa arról faggatta, ő hogy van.

Ember, nagyapa vagyok, hogy lennék? Inkább az alaptalan híresztelések viselnek meg, nem is annyira a csapat játéka.

 (via Marca, AS, El Mundo Deportivo)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik