Foci

Marilyn Monroe és a magyar labdarúgás kapcsolata

24.hu
24.hu

2015. 11. 22. 13:11

Ezen a hétvégén sem maradtunk Horváth Ferenc klasszikus nélkül.

A címvédő Videoton labdarúgócsapata a pocsék szezonkezdet után elkezdett életjeleket mutatni. A válogatott szünet utáni első héten rögvest sikerült kiharcolni a továbbjutást a Magyar Kupában a Szombathelyi Haladás ellen, szombaton pedig azt a Vasast verték 2-0-ra a székesfehérváriak hazai pályán, amely a szezonban egyszer már megtréfálta a Vidit.

Horváth Ferenc, a Videoton nyárig kinevezett vezetőedzője szerint nem volt szép a szombati meccs, de a legfontosabb a három pont megszerzése. Persze ezt nem csak úgy simán kijelentette, hanem a rá jellemző módon írta körbe, íme:

Nem mindig a legszebb nők a legjobb szeretők, Marilyn Monroe sem volt kifejezetten egy szépség, mégis imádták a férfiak. A meccsről is azt tudom mondani, hogy ez ma nem volt szép győzelem, de három pontot ért és ez a legfontosabb.

Az első félidő végén rúghattunk volna több gólt is, a második játékrészben pedig nem nagyon nyílt ki a Vasas, így nem is igazán volt lehetőségünk a gólszerzésre, hiába volt szinte végig nálunk a labda. Mentünk előre, de annyira zártan védekezett a Vasas, hogy őszintén szólva ebben a meccsben ennyi volt” – idézi a vidi.hu Horváthot.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.