Foci

Fradi: Meg kellett volna lőni az első gólt

Thomas Doll szerint az MTK-nak szinte helyzete sem volt, de nem érdemtelenül nyerte meg az örökrangadót.

Amint arról szombaton hírt adtunk, véget ért a Ferencváros labdarúgócsapatának nagy menetelése. Thomas Doll együttese zsinórban 34 bajnokit vívott meg veretlenül, ám az NB I soros fordulójában, az MTK elleni örökrangadót elveszítették a zöld-fehérek, Torghelle Sándor szerezte a találkozó egyetlen találatát.

Íme, a győztes találat:

A német szakember csapat elpuskázott lehetőségei miatt kesergett egy sort:

„Először is, ahogy illik, szeretnék gratulálni az MTK-nak. Azt gondolom, hogy 25 percig nagyon szépen játszottunk. Az volt a probléma, hogy ki kellett volna használnunk a lehetőségeinket, meg kellett volna lőnünk az első gólunkat, helyzetünk volt rá. Az egész mérkőzésen adottak voltak a gólszerzési lehetőségek, picit hiányzott az átütő erő, a jó utolsó passz. Nagyon nehéz volt játszani a pályán, mély volt a talaj, de ezzel jól együtt élt a csapat. Ahogyan az lenni szokott, az MTK talán egyszer sem volt veszélyes a kapunk előtt, aztán egy pontrúgás után kapunk egy gólt… Abban a helyzetben az egész csapat aludt. Szívesen visszanézném azt a helyzetet még egyszer a tévében, illetve Nalepa és Torghelle harcát a levegőben. Az a véleményem, hogy ez egy normális párharc volt a labdáért. Magyarországon mindenki szeretné elérni a nyugati futball színvonalát, úgy gondolom, hogy ehhez az is kell, hogy olyan helyzeteket, amiket Angliában, Németországban tovább engednek, Magyarországon se fújják le” – mondta Doll a fradi.hu-nak a találkozó után.

Dicséret illeti az MTK-t, mert a játékosai minden egyes párharcba beleálltak. Amikor pedig egy csapat ennyire harcias, akkor azt lehet mondani, hogy nem jogtalanul nyerték meg a mérkőzést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik