Foci

Öt gólt és hazai győzelmet hozott a Ruhr-vidéki derbi

Végletekig kiélezett mérkőzésen tudott győzni a tabella második helyén álló együttes.

Vasárnap délután rendezték a német futball egyik legnagyobb rangadóját, a Ruhr-vidéki derbit. A 12 .fordulóban a második helyen álló Borussia Dortmund fogadta az ötödik Schalke 04 csapatát. A hazaik kezdték aktívabban a találkozót, a fölény a 30. percben érett góllá.

A mezőny talán legalacsonyabb futballistája, Shinji Kagawa fejelt a kapuba Matthias Ginter jobb oldali beadása után (1-0). Három perccel később gyakorlatilag a semmiből egyenlített a Schalke, Matts Hummels hibája után Klaas-Jan Huntelaar továbbított a kapuba (1-1).

Még a félidő előtt visszavette a vezetést a Dortmund, ezúttal is egy fejesgóllal. Egy szöglet után Ginter bólintott a hálóba (2-1).

A fordulást követően nem sokkal már kettővel ment a vendéglátó, a 48. percben Pierre-Emerick Aubameyang Ralf Fahrmann mellett gurított a bal alsóba (3-1). A gaboni csatár már tizennégy gólnál tart az idei Bundesliga szezonban, amellyel Robert Lewandowskival holtversenyben vezeti a góllövőlistát.

Húsz perccel a vége előtt a vendégek holland támadója megszerezte a második gólját, nagyon higgadt maradt ziccerben és a léc alá emelt (3-2). A hajrában már nem tudott egyenlíteni a Schalke, így Thomas Tuchel csapata begyűjtötte a három pontot.

Eredmény – Bundesliga, 12. forduló

Borussia Dortmund – Schalke 04 3-2 (2-1)
Gólszerző: Kagawa (30.) Ginter (43.), Aubameyang (48.) illetve Huntelaar (33., 71.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik