Foci

Ifi-BL: hajrában szerzett góllal verte a Celticet a Puskás Akadémia

Damásdi Alex a 90. percben juttatta előnyhöz a magyar csapatot. November 25-én lesz a visszavágó.

Szerdán kora este, az UEFA Youth League keretein belül rendezték a Puskás Akadémia és a skót Celtic párharcának első felvonását, a helyszín a felcsúti Pancho Aréna volt. Az első félidő első felében kiegyenlített volt a játék, majd a Puskás Akadémia U19-es növendékei ragadták magukhoz a kezdeményezést, ám csak egy komolyabb helyzetre futotta, Óvári azonban a kapu mellé lőtt.

Egy szöglet utáni hazai kapufával indult a második játékrész, majd szép fokozatosan a skótok kerültek fölénybe, de nagy gólhelyzetet nem tudtak kidolgozni. A 84. percben tíz emberre fogyatkozott a Celtic, Thomson kapott piros lapot. Ki is használta emberelőnyét a Puskás Akadémia, a rendes játékidő végén Damásdi lövését védte be a kapus, ezzel nyerte meg a meccset a házigazda.

A visszavágót november 25-én, Skóciában rendezik.

Az UEFA tavalyi döntése értelmében a felnőtt BL főtáblájára jutott 32 klub utánpótlás-csapatain túl az előző évi UEFA-együtthatók alapján a legjobb 32 ország U18-as bajnoka is részt vehet a küzdelmekben, így került a mezőnybe a Puskás Akadémia korosztályos együttese. A főtáblás gárdák fiataljai ugyanazon csoportbeosztás alapján küzdenek a továbbjutásért, míg a bajnoki ágon két oda-visszavágós kört rendeznek, amely után a nyolc továbbjutó a másik ág csoportmásodikjaival küzd meg a 16 közé jutásért. (Fotó: pfla.hu)

Eredmény – ifi-BL, 2. forduló, 1. mérkőzés

Puskás Akadémia – Celtic (skót) 1-0 (0-0) Gólszerző: Damásdi (90.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik