Foci

A FIFA szerint Platini nem mondott igazat

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) etikai bizottsága szerint nem igaz, hogy Michel Platini nem védhette meg magát, mielőtt 90 napra felfüggesztették.

Az európai szövetség (UEFA) elnöke, a FIFA egyik alelnöke a múlt csütörtöki döntést követően visszautasított minden állítást, amelyet a vele kapcsolatos határozat tartalmaz és úgy fogalmazott: meglepően homályos indokokkal függesztették őt fel. Bejelentette, hogy egyrészt fellebbezni fog a döntéssel szemben, mert folytatni kívánja a munkát az UEFA élén, másrészt “a megfelelő módon, a megfelelő időben” továbbra is harcba kíván szállni a FIFA elnöki posztjáért. Leszögezte továbbá, hogy hajlandó teljes mértékben együttműködni a hatóságokkal a különböző vizsgálatok során.

A FIFA etikai bizottsága nevében hétfőn Hans-Joachim Eckert elnök visszautasította Michel Platini ügyvédeinek kritikáját, miszerint nem engedték, hogy megvédje magát a döntés előtt. Hangsúlyozta, hogy az UEFA vezetője tisztességes bánásmódban részesült az öt órán át tartó meghallgatás során, amelyre október elsején került sor, ezt a több mint ötvenoldalas jegyzőkönyv is bizonyítja. A bizottság nem látott szükségesnek még egy meghallgatást.

Az eljárás teljes mértékben összhangban van a FIFA etikai kódexével.

A FIFA következő elnökét, Joseph Blatter utódját – a jelenlegi tervek szerint – 2016. február 26-án választják meg. A jelölési folyamat október 26-án zárul le, és ha Platini felfüggesztését addig nem törlik el, nem indulhat a szavazáson.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik