Foci

Megdőlhet egy brazil gólrekord

Csütörtökön kezdődnek a 2018-as labdarúgó-világbajnokság dél-amerikai selejtezői, Brazília előbb Chilében vendégeskedik (ez lesz az első forduló rangadója), majd Venezuelát fogadja hazai pályán. Kaká, az Orlando 33 éves középpályása is bekerült a keretbe Philippe Coutinho sérülése miatt, így lehetősége nyílik rá, hogy megdöntsön egy válogatott rekordot.

Kaká jelenleg 10 találatnál jár, ami a világbajnoki selejtezőket illeti, ebben a mutatóban ketten előzik meg, de csak egyetlen góllal: Romario és Zico is 11-ig jutott korábban.

Rengeteget jelentene a számomra, ha egy olyan válogatottban dönteném meg ezt a rekordot, amelyben megannyi remek futballista kapott szerepet. Már csak két gólra van szükségem. Aztán jön Neymar, és idővel átveszi a vezetést ebben a rangsorban.

Nem csoda, hogy Kaká szerint Neymar lesz majd a csúcstartó, a 23 éves szélső fiatal kora ellenére már 46 találatnál jár címeres mezben. Ugyanakkor ebben a versenyben még sehol sincs, aminek egyszerű oka van: nem játszott még vb-selejtezőt. A támadó 2010-ben, a világbajnokság után mutatkozott be a Selecaóban, majd Brazília 2014-ben, házigazdaként automatikus résztvevője volt a tornának, így nem kellett selejteznie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik