Foci

„Diego Costa undorító, a Chelsea a labdarúgás rákja”

Felrobbant a Twitter az észak-londoni derbi alatt. Diego Costa megint megmutatta, miért ő legmegosztóbb labdarúgó egész Európában.

A brazil származású spanyol csatár zseniális labdarúgó. Lehet szeretni, nem szeretni, egy élmény nézni a játékát, még ha gyakran a pályára nem illő magatartásával hívja is fel magára a figyelmet.

A Chelsea szombaton kora délután 2-0-ra verte az Arsenalt, de az észak-londoni derbi ezúttal nem a gólokról maradt emlékezetes. A három pont sorsát Diego Costa döntötte el, pedig nem talált a halóba, jóformán értékelhető megoldása sem volt a meccsen.

Galéria
Fotó: Europress fotóügynökség

Vagyis egy volt, mégpedig hogy kiállíttatta Gabriel Paulistát az első játékrész hajrájában. Minden onnan indult, hogy a csatár levert kettőt Laurent Koscielny arcára, majd dühében nekiesett a francia bekknek. Paulista érkezett meg először a tett helyszínére, és igencsak felfokozott állapotban vonta kérdőre Costát. Mindketten kaptak egy sárgát Mike Dean játékvezetőtől.

Úgy tűnt, lecsillapodnak a kedélyek, a két főszereplő viszont nem bírt magával, és folytatódott köztük a szócsata. Aztán a brazil védő agya elborult és szándékosan rátaposott Diego lábára. Más kérdés, hogy az egész ott kezdődött, hogy Costa megpofozta Koscielny-t, amiért vitathatatlanul pirosat kellett volna kapnia. Végül nem őt, hanem Paulistát küldte ki a spori.

Több se kellett az internetezőknek, rengeteg Twitter-felhasználó fejtette ki véleményét pro és kontra az esetről a közösségi portálon.

Diego Costa váltotta Luis Suárezt, mint a legutáltabb játékos a Premier League-ben.

Diego Costa elvégezte a munkáját, a végletekig bosszantotta Gabrielt. Hihetetlen, hogy Gabriel bevette!

Abszolút undorító. Diego Costa egy pöcs. A Chelsea és Mourinho a gyönyörű játék rákja.

Galéria
Fotó: Europress fotóügynökség

Amikor megtudod, hogy Costát legutoljára 2012-ben állították ki.

Retweet, ha Costa szerinted is egy pöcs.

Diego Costa összefoglalva egy gifen: pöcs.

Diego Costa érkezik le a pályáról, Wenger pedig…

Az összecsapás utolsó perceiben kilenc emberre olvadt az Arsenal, ugyanis Santi Cazorla is a kiállítás sorsára jutott második sárga lapját követően. Pár perccel később pedig Loic Rémy állt be Costa helyére. Természetesen az angol foci szerelmesei ezt sem hagyhatták szó nélkül.

“Gyerünk José, cserélj be. Kilencen vannak, ellenük betalálok!” – Falcao.

Az Arsenal játékosai lélekben Jack Wilshere-rel vannak, hisz ők is elérhetetlenné teszik magukat a közeljövőre.

Galéria
Fotó: Europress fotóügynökség

Mourinho felkelt a székéből, hogy kezet fogjon Costával. Ez több, mint amit Oscar kapott. Munka elvégezve.

Az Arsenal-szurkolók azt kiabálják “Állítsd ki! Állítsd ki! Állítsd ki!” minden szabálytalanság után. Azt hiszem ezt nevezik iróniának.

A vezetést egyébként Kurt Zouma szerezte meg a Kékeknek, élete első Premier  League góljával.

A végeredményt pedig Eden Hazard állította be, bár alighanem Chambers öngóljának adja majd ezt meg az Angol Labdarúgó Szövetség.

Volt más érdekesség is egyébként a találkozó kapcsán. Petr Cech a hazai öltözőbe akart bemenni, miután csapatával megérkezett a Stamford Bridge-re.

José Mourinho a lefújás pillanatában elsőként azt a John Terry-t ölelte meg, aki ezúttal nem kapott játéklehetőséget a menedzsertől.

A portugál tréner a meccs utáni nyilatkozatában úgy fogalmazott, részéről lezártnak tekinti a rangadót, nem voltak vitatott esetek.

A játékot számos aspektusból meg lehet vizsgálni, így technikai, taktikai, érzelmi, fizikai szempontokból. Többnyire a jobb csapat nyer, most mi voltunk azok. Mi domináltuk, kontrolláltuk a játékot. Persze nem leszek képmutató, emberelőnyben könnyebb dolgunk volt. Nagyjából 15-16-szor játszottam az Arsenal ellen, egy alkalom volt, amikor nem sírtak. Talán azért, mert akkor ők nyertek. A többi meccsen volt okuk rá.

Arséne Wenger természetesen főképp Diego Costával foglalkozott, és mint mondta, a spanyol kétszer is ki lehetett volna állítani.

Egyszerűen nem értem a szituációt. Nézzük meg az esetet a beadás előtt. Kétszer arcon ütötte Koscielny-t. Minden alkalommal agresszívan lép fel, de a játékvezetők gyengesége miatt mindig megússza. Szégyen, hogy tőlünk két ember is piros lapot kapott, Costa pedig a pályán maradhatott. Gabrielt megérdemelten álították ki, de az ember azt várná a játékvezetőtől, hogy igazságos döntést hozzon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik