Foci

Emberelőnyben kapott ki a Vidi, Debrecenben maradt alul az MTK

Békéscsabán kapott ki a Diósgyőr, a Vasas győzött a Honvéd elleni rangadón, döntetlennel zárult a Haladás felcsúti vendégjátéka.

Szombaton 18 órás kezdéssel öt találkozóval folytatódtak az OTP Bank Liga 2015/16-os kiírásának küzdelmei.

Debrecen-MTK 1-0 (1-0)

Az tavalyi bronzérmes kék-fehérek a Nagyerdei Stadionba látogattak, ahol egy korai gól döntött a Loki javára. A harmadik percben egy hazai labdaszerzés után került Sidibéhez a labda, aki 15 méterrel helyezett a gólvonal mögé. Az összecsapást mindkét csapat tíz emberrel fejezte be, Balogh illetve Gera kapott piros lapot a hajrában.

Budapest Honvéd-Vasas 0-1 (0-1)

A szezont remekül kezdő Budapest Honvéd a Vasast fogadta hazai környezetben a forduló első fővárosi derbijén. A végén az angyalföldiek örülhettek a Bozsik Stadionban, Osváth első félidőben szerzett találatára ugyanis nem volt válasza Marco Rossi fiainak.

Paks-Videoton 2-0 (1-0)

A botrányos idényrajtot produkáló fehérváriak Pakson próbáltak javítani helyzetükön. Ezzel szemben a vendéglátó került előnybe az első felvonás derekán, miután Szakály szabadrúgásból volt eredményes. A térfélcserét követően Szabó a kiállítás sorsára jutott, Szakály újabb góljával azonban így is meg tudta duplázni előnyét a paksi csapat és begyűjtötte mindhárom pontot a címvédővel szemben.

Békéscsaba-Diósgyőr 1-1 (1-0)

Az elmúlt időszakban szintén gyengélkedő DVTK Békéscsabán lépett pályára. Szűk húsz perc telt el a találkozóból, amikor Birtalan a miskolci kapuba stukkolt. Bár úgy tűnt, győztesen hagyhatják majd el a gyepet az újonc lilák, Okuka az utolsó pillanatokban megmentette csapatát a vereségtől.

Puskás Akadémia-Haladás 1-1 (0-1)

A tavaly még a kiesés ellen küzdő szombathelyi gárda a tabella második helyéről várta a Puskás Akadémia elleni meccset, amely pontosztozkodást hozott. Németh Márió szerzett vezetést a szombathelyieknek fél óra elteltével, majd a szünet után Pekár lőtt az ekkor már Iszlai kiállítása miatt tíz emberrel játszó vendégek hálójába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik