Foci

Egy nap alatt két játékos távozott a Real Madridtól

Sport24
Sport24

2015. 08. 26. 18:58

Korábban a témában:

Asier Illarramendi két éve érkezett a Real Madrid labdarúgócsapatához a Real Sociedad gárdájához. A baszk középpályás akkor 32 millió euróért váltott klubot, most nagyjából ennek feléért tér vissza korábbi sikerei színhelyére.

A goal.com értesülései szerint a középpályás már át is esett az orvosi vizsgálatokon és aláírta hat évre szóló szerződését. Távozása szinte biztosra vehető volt, annak ellenére, hogy egy, inkább védekezőbb típusú középpályás már távozott a Blancoktól, Sami Khedira személyében.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A királyi gárda sok sikert kívánt a játékosnak régi-új állomáshelyén és megköszöntek a csapatért tett szolgálatait.

Nem sokkal Illarramendi elpasszolása után az is hivatalossá vált, hogy Fabio Coentrao egy évig a francia AS Monaco csapatát erősíti kölcsönben. A portugál balhátvéd 2011-ben igazolt a spanyol fővárosba, leginkább csere volt Marcelo mögött.

Az előző szezonban sokat volt sérült, csak kilenc meccsen lépett pályára a bajnokságban. A francia csapatnál minden bizonnyal stabil kezdő lesz, ugyanis a posztján eddig alapembernek számító Layvin Kurzawa karnyújtásnyira van attól, hogy a PSG-be szerződjön.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.