Foci

Gólzáporos meccsen lett Európa legszuperebb csapata a Barca

Barcelona (Array)
Barcelona (Array)

A Sevilla háromgólos hátrányból mentette hosszabbításra a mérkőzést, ám végül a Barcelona nyert 5-4-re az európai Szuperkupa döntőjében.

Tbilisziben csapott össze egymással a Bajnokok Ligája-győztes Barcelona és az Európa Ligát megnyerő Sevilla, a tét pedig az európai Szuperkupa volt. Az andalúzok álomszerűen kezdték a meccset, ugyanis már a 3. percben vezetést szereztek, Banega lőtt a katalán kapuba szabadrúgásból. Nem kellett sokat várni a – Neymart mumpsz miatt nélkülöző – Barca válaszára, Messi remekbeszabott tekeréssel volt eredményes – szintén állított helyzetből -, innentől kezdve pedig átvette a meccs irányítását Luis Enrique együttese.

Nem is kellett sokat várni az újabb barcelonai gólra, a találkozó harmadik találata is szabadrúgásból esett, ismét Messi volt az elkövető. Innentől kezdve csak nyomozta a labdát a Sevilla, a Barcelona azt csinált a pályán, amit akart, Suárez révén pedig ismét megzörgette a hálót, ám a játékvezető les címén tévesen érvénytelenítette az újabb gólt. Azért a szünetig így is volt minek örülni a katalán szurkolóknak, az uruguayi támadó remek passza után Rafinha volt eredményes.


Reyes gólja után támadt fel a Sevilla
Fotó: MTI/AP

Úgy tűnt, hogy padlóra került a Sevilla és ezen az sem segített, hogy nem sokkal a második félidő kezdete után sikerült eladni a labdát a tizenhatos előterében, Suárez pedig góllal büntetett. Reyes gondoskodott róla, hogy a folytatásban is legyenek még izgalmak, majd egy barcelonai kapufa után tizenegyeshez jutott a Sevilla, Gameiro pedig magabiztosan értékesítette a büntetőt. Újra nyílt lett a találkozó.

Vérszemet kaptak az andalúzok, egy védelmi megingás után pedig a csereként beküldött Konoplyanka közelről egyenlített a 81. percben. Messi révén még volt egy kapufát eltaláló szabadrúgása a Barcának, ezután pedig a hosszabbítás következett.


Messi két szabadrúgásból is gólt lőtt, egyből a kapufát találta el, egy után pedig megszületett a győztes találat
Fotó: MTI/AP

A Ráadásban szinte semmi nem történt, de aztán jött a 115. perc, amikor is előbb Beto védett nagyot Messi lövésénél, a kipattanóra azonban Pedro – aki a legfrissebb hírek szerint fél lábbal már Manchesterben van – érkezett elsőként és a hálóba bombázott. A Barcelona végül ezzel a góllal nyerte meg története során ötödször az európai Szuperkupát – két ziccert még kihagyott a lefújásig a Sevilla -, amivel befogta az örökrangsor élén az AC Milant.

Történelmi volt egyébként ez a finálé, ennyi gólt még egyik Szuperkup-döntő sem hozott, a korábbi csúcs hét találat volt.

Eredmény – európai Szuperkupa, döntő

Barcelona – Sevilla – 5-4 (3-1) – hosszabbítás után
Gólszerzők: Messi (7., 16.), Rafinha (44.), Suárez (52.), Pedro (105.) illetve Banega (3.), Reyes (57.), Gameiro (72. – 11-esből), Konoplyanka (81.)

Videó – Az összefoglaló:


Ajánlott videó

Olvasói sztorik