Foci

Egy mutatóban mélyponton az angol labdarúgás

Arsenal (Array)
Arsenal (Array)

Egy ideje már megfigyelhető volt ez a tendencia, de a nyitóforduló statisztikái sokakat sokkoltak.

Mélypontra süllyedt a hazai labdarúgók aránya az angol Premier League-ben, melynek a hétvégén rajtolt el a 2015/2016-is idénye. A The Times napilap szerint a nyitófordulóban pályára lépett 220 futballista közül csak 73 – azaz 33,2 százalék – szerepelhetne az angol válogatottban. Ez az arány tavaly még 35, a Premier League 1992-es életre hívásakor pedig 69 százalék volt.


Az Arsenal kezdőjében mindössze egy angol játékos szerepelt, ő nincs a képen
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Az első körben az újonc Bournemouth nyolc hazai játékossal állt ki, míg a lista másik végén a szintén idén feljutott Watford, továbbá az Arsenal és a Newcastle United áll, amelyekben mindössze egy angol futballista szerepelt a kezdőben. A címvédő Chelsea-ben két hazai játékos kapott helyet, ám közülük John Terry már lemondta a válogatottságot. A nyitófordulóban összesen öt angol tinédzser jutott lehetőséghez.

A nyáron az élvonalban igazolásokra költött több mint 500 millió fontnak csak az ötödét fizették ki angol labdarúgóért, annak a 100 milliónak a fele pedig egyetlen játékoshoz kötődik: a Manchester City 49 millióért szerezte meg a Liverpooltól a 16-szoros válogatott (és jamaicai születésű) Raheem Sterlinget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik