Foci

Beugró edző a magyar válogatott riválisánál

Kosztasz Canas (Array)
Kosztasz Canas (Array)

Kosztasz Canast, a 21 éven aluliak 48 esztendős szakvezetőjét nevezték ki ideiglenesen a magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő görög labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányává.

A posztot eddig betöltő 70 éves Sergio Markarián július 21-én jelezte, hogy távozni akar, de lemondását akkor nem fogadta el a helyi szövetség. George Gkircikisz elnök két és fél hete úgy fogalmazott: változatlanul hisz az uruguayi edzőben. Pénteken viszont mégis szakításra került sor, a felek közös megegyezéssel bontottak szerződést.

Markarián – akit Mágusnak (El Mago) becéznek – februárban Claudio Ranieritől vette át a görög válogatott irányítását. Az olasz tréner azt követően távozott, hogy együttese novemberben óriási meglepetésre hazai pályán kikapott a Feröer-szigetek csapatától.


Kosztasz Canas
Fotó: epo.gr 

Uruguayi utódja a magyarok ellen, a Groupama Arénában elért gól nélküli döntetlennel mutatkozott be a görög kispadon, ezt követően azonban az ő irányításával is kikapott a csapat a Feröer-szigetek legjobbjaitól.

A görögök hat mérkőzés után mindössze két ponttal sereghajtók a selejtezőcsoportban, amelyet a románok vezetnek az északírek és a magyarok előtt, s már csak matematikai esélyük van arra, hogy elérjék a pótselejtezőt érő harmadik helyet.

A magyarok az utolsó fordulóban, október 11-én játszanak a görögökkel idegenben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik