Foci

Mourinho hűségesküt tett

José Mourinho (Array)
José Mourinho (Array)

A portugál edző négy évvel meghosszabbította szerződését a Chelsea labdarúgócsapatánál. Új kontraktusa 2019-ig szól.

Úgy fest, hogy az angol labdarúgó-bajnokság szezonnyitója előtt a csapatok hosszabbítanak a menedzsereikkel. Így tett korábban a Manchester City, most pedig a címvédő Chelsea is, amely pénteken este jelentette be, hogy sikerült megegyezni José Mourinhóval a folytatásról, a luzitán tréner 2019-ig kötelezte el magát a londoniakhoz.


Fotó: Europress Fotóügynökség

„Amikor visszajött azt mondtam, speciális viszony fűz ehhez a csapathoz. Ez az érzés azóta sem változott, úgyhogy teljesen normális volt számomra, hogy aláírjam az új szerződésemet. Szükséges ez a folytonosság, az alapja lehet a jövőbeni sikereinknek. Ez a klub áll mind közül a legközelebb a szívemhez, örülök, hogy még sokáig maradok” – mondta az 52 esztendős Mourinho a Chelsea honlapjának.

José Mourinho előbb 2004-től 2007-ig irányította a Chelsea-t, majd 2013-ban tért vissza a kispadra. Irányításával a többi közt három bajnoki címet szerzett az együttes, ám közösen még nem sikerült behúzni a Bajnokok Ligáját. Talán az elkövetkező években.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik