Foci
leandro (Array)

Diósgyőrben javíthat a Vidi, fővárosi derbi vár a Fradira

Sport24
Sport24

2015. 08. 01. 07:48

Az Európa Ligából kiesett Ferencváros az élvonalba frissen visszakerült Vasas vendége lesz a labdarúgó OTP Bank Liga e hétvégi harmadik fordulójában; a két nagy múltú csapat találkozója zárja a szombati programot.

A zöld-fehér gárda az egyik olyan együttese a 12 csapatos első osztálynak, amely mindkét eddigi meccsét megnyerte, s minden esélye megvan rá, hogy harmadik győzelmét is begyűjtse azzal a Vasassal szemben, amely viszont két vereséggel utolsó előtti a tabellán.

 Fotó: MTI

A másik százszázalékos csapat, a címvédő Videoton után az MTK-n is felülkerekedő Budapest Honvéd – az NB I egyetlen vasárnapi meccsén – a Debrecent fogadja. A kispestiek számára hazai pályán is fogós feladatnak ígérkezik a hajdúságiak legyűrése, akik 3-2-re kikaptak csütörtökön a norvég Rosenborgtól az Európa Liga-selejtező harmadik fordulójának első meccsén.

A Videoton kétszer is vereséget szenvedett az új idényben, s a 3. fordulóban sem vár rá “sétagalopp” a Diósgyőr otthonában.

OTP Bank Liga, a 3. forduló programja:

szombat:

Újpest FC–Békéscsaba 1912 Előre 18.00, v.: Németh
Puskás Akadémia–Paksi FC 18.00, v.: Solymosi
Szombathelyi Haladás–MTK Budapest 18.00, v.: Berke
DVTK–Videoton FC 18.00, v.: Iványi (Duna World)
Vasas-Ferencváros 20.30, v.: Kassai

vasárnap:

Budapest Honvéd – DVSC-TEVA 18.00, v.: Andó-Szabó (Duna World)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.