Foci

Hazazavarta szurkolóit a Fradi Boszniából

ferencváros szurkolók (Array)
ferencváros szurkolók (Array)

Az ultrák elutaztak Szarajevóba, a hazai rendezők be is engedték volna őket, de a klub közbelépett.

Csütörtökön a Ferencváros labdarúgócsapata kiábrándító játékkal, kettős vereséggel búcsúzott az Európa Ligától.

A hazai pályán elszenvedett zakó után, reménykedve a továbbjutásban, a csapat ultrái is szerettek volna bejutni a visszavágóra. Kubatov Gábor azonban nem hajlott a kompromisszumos ajánlatra, a klub honlapján tájékoztatták a szurkolókat, Boszniában is csak azok nézhetik meg Grbavica stadion vendégszektorában az összecsapást, akik szurkolói kártyával rendelkeznek.

Fotó: MTI

Ennek ellenére nagyjából 250 ultra indult útnak, a stadionba már nem jutottak be. Az Origo úgy tudja, ez ellen a bosnyák rendezőknek semmi kifogásuk nem volt. 

Mivel az ultrák jegyei a hazai szurkolók szektorába szólt, ezért a helyi rohamrendőröknek volt némi fenntartásuk, ezért egy szurkolói zóna-szerű helyre vitték a kint rekedt ultrákat, de próbáltak megoldást találni a problémára. Az UEFA nem vállalt felelősséget a döntésért, így a Fradi vezetőinek kezébe került a körülbelül 600 kilométert utazó szurkolók sorsa.

A vezetőség végül úgy döntött, a különleges helyzetben sem enged a szurkolók nyomásának, és nem engedélyezte, hogy bemenjenek a stadionba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik