Foci

Nyögvenyelősen jutott tovább a Vidi a BL-ben

Dinko Trebotic (Array)
Dinko Trebotic (Array)

A Videoton labdarúgócsapata hosszabbítást követően, Gyurcsó Ádám 107. percben szerzett góljával harcolta ki a továbbjutást a walesi The New Saints ellen. A fehérorosz BATE Boriszov jön a BL-selejtező harmadik körében.

Nehéz mit írni erről a mérkőzésről, leginkább egy hullámvasutazáshoz lehetne hasonlítani. A hazai pályán játszó Videoton várhatta kedvező helyzetből a visszavágót Gyurcsó Ádám első meccsen szerzett góljával, ám a fehérváriak eddig mutatott játéka miatt azért nem lehetett nyugodt Bernard Casoni vezetőedző.

A francia szakember gondjait csak tetézte, hogy ugyan dolgozott ki helyzeteket csapata, de rendre elszórakozta őket, a walesiek pedig egyre jobban elhitték, hogy lehet keresnivalójuk, meg is szerezték a vezetést a 78. percben. 


Fotó: MTI

Mivel 0-1-gyel ért véget a rendes játékidő, így következett a ráadásul, aminek nagy részében azért a Vidi irányított, de ahogy a szezonban eddig az összes mérkőzésen, úgy ezúttal is megállt a tudomány a pálya támadó harmadában. A 107. percben aztán Gyurcsó egyéni villanásával összejött az egyenlítés, és mivel a hajrában tíz emberre fogyatkozó walesiek erejéből már nem futotta újabb találatra, a továbbjutást is kiharcolta a Videoton – legalább.

Videó – Gyurcsó Ádám továbbjutásrt érő találata:

A következő körben egy sokkal keményebb dió, a BATE Boriszov következik. A fehéroroszok az ír Dundalkon verekedték át magukat.

Eredmény – BL-selejtező, 2. forduló, visszavágó

Sóstói Stadion, Játékvezető: Nerijus Dunauskas (litván)

Videoton – The New Saints (walesi) 1-1 (0-0, 0-1)

Videoton: Danilovic – Fejes, Lang, Juhász (Vinícius, 67.), Szolnoki – Luijckx (Simon, 87.) – Oliveira, Trebotic, Pátkai, Gyurcsó – Ivanovszki (Kovács, 56.)

TNS: Harrison – Marriott, Rawlinson, K. Edwards, Spender – A. Edwards, Seargeant (Williams, 72.), Finley – Cieslewicz (Quigley, 67.), Wilde, Mullan (Draper, 109.)

Gólszerző: Gyurcsó (107.) illetve Williams (78.)

Sárga lap: Trebotic (16.), Oliveira (88.) illetve K. Edwards (92.)

Piros lap: Finley (118.)

Továbbjutott: a Videoton, 2-1-gyel.

Vége, 1-1, továbbjutott a Videoton!

120+2. PERC: Kovács lövése kerülte el a kaput.

120. PERC: Két perc a hosszabbítás hosszabbítása.

118. PERC: Finley törlesztett Fejessel szemben, kapott egy pirosat.

115. PERC: Oliveira szórakozott el egy ígéretes kontrát, ami majdnem megbosszulta magát, Wilde fejelhetett ugyanis, de szabálytalankodott közben, szabadrúgás kifelé.

113. PERC: Leült a mérkőzés, de ez most nem akkora gond. Akár maradhat is így a végéig.

109. PERC: Mullan helyett Draper a pályán.

107. PERC: GÓÓÓÓÓÓL!!!!!!!!!!!!!! Egyenlít a Videoton, Gyurcsó megpattanó lövése csapta be a védőt, 1-1!

106. PERC: És akkor jön a folytatás, 15 percre a tizenegyesektől a csapatok. Hacsak nem lő valaki gólt.

105. PERC: Vége a hosszabbítás első félidejének.

103. PERC: Gyurcsó próbálkozott egy ballábas lövéssel, de elakadt a blokkban, utána Szolnokinak kellett iparkodnia, hogy még időben felszabadítson, meg ne lóduljanak a walesiek.

100. PERC: A bekapott gól óta egyébként a Videoton próbál meg dominálni, de hiányzik az átütőerő a magyar bajnok játékából.

97. PERC: Oliveira lövése után az oldalhálóban kötött ki a labda.

93. PERC: Gyurcsó állt a labda mögé, de fölé lőtt.

92. PERC: Kovács lódult meg a kapu irányába, csak szabálytalan tudták megállítani, veszélyes helyről végezhet el szabadrúgást a Videoton.

91. PERC: Elkezdődött a hosszabbítás első félideje.

Videó – Ezzel a góllal vezetnek a walesiek:

Vége a rendes játékidőnek, még legalább kétszer 15 percig “élvezhetjük” a meccset.

90+2. PERC: Hihetetlen, de tényleg. Kovács cselezgetett jól, Gyurcsó elé tálalt, ő ismét rosszul találta el a labdát, a blokkba lőtt.

90. PERC: Négy perc lesz a ráadás.

88. PERC: Oliveira dobta fel magát a tizenhatoson belül kapott egy sárgát.

87. PERC: Simon jött be Luijckx helyére.

86. PERC: Kovács lövése jött ki a kapusról, de Oliveira elcselezte magát. 

82. PERC: Kiharcolt egy szögletet a Videoton, de nem lett belőle semmi.

78. PERC: GÓÓÓL!!! Vezet a The New Saints, megverték a Vidi védelmét a szélen, a csereként beküldött Williams pedig közelről becsúszva betalált, 0-1. Jelenleg hosszabbításra áll a meccs.

77. PERC: Nagy nehezen eljutott lövőhelyzetig a Videoton, de Pátkai próbálkozását blokkolták.

74. PERC: Veszélyes walesi szabadrúgás, de les miatt a Vidi jöhetett.

72. PERC: Sergeant le, Williams be.

71. PERC: Időnként azért a szívbajt hozza az emberre a Videoton védelme, most például elég nehézkesen sikerült felszabadítani a tizenhatoson belül, majd döcögősen indult meg a kontra, vége pedig les lett.

67. PERC: Csere mindkét oldalon, Juhászt Vinícius váltja, Cieslewicz is elhagyja a pályát, a helyén Quigley.

61. PERC: Majdnem vezetést szerzett a TNS. Egy szöglet után Wilde fejelt, a kapu hosszú oldalát vette célba, Szolnoki a gólvonalról tisztázott.

56. PERC: Ivanovszki-Kovács csere után veszélyes fehérvári szöglet, de nem sikerült megszerezni a vezetést.

55. PERC: Na végre, valami! Trebotic lőtte el távolról a labdát, a kapusnak kellett nagyot nyújtóznia.

54. PERC: Némi derűséget okozott a lelátón, hogy az egyik walesi játékos látványos a labda helyett hatalmas luftot rúgott egy beadási kísérletnél.

52. PERC: …nem sikerült.

51. PERC: Ha most a fehérvári szurkolók cifrákat mondanak, nem véletlen, addig-addig tologatták a játékosok a labdát, míg odalett a helyzet. Egy szöglettel lehet most okosan sáfárkodni…

50. PERC: A második félidő sem indult eszeveszett tempóban.

3330 néző van a helyszínen.

46. PERC: Folytatódik a mérkőzés. Nem volt csere egyik oldalon sem.

Nem játszik kiemelkedően a Videoton, de megvannak a lehetőségei a hazai csapatnak a gólszerzésre, a helyzeteket azonban be kéne lőni – hogy elsüssünk egy közhelyet. Továbbra is nyílt a párharc, negyedóra múlva folytatás. Maradjatok velünk!

45. PERC: Egy rossz walesi szöglet és dugába dőlt fehérvári kontra a félidő végén, a játékvezető 45 perc játék után véget vet a félidőnek.

40. PERC: Ilyen nincs… Oliveira forgatta meg a védőjét a bal oldalon, tökéletes labdát ívelt középre, Ivanovszki azonban középre fejelt, csemege volt a kapusnak. A publikum Niko, Niko rigmussal fejezte ki a nemtetszését.

38. PERC: Ígéretes kontrát vezetett a Videoton, de előbb a kapus védett Ivanovszki lövésénél, majd Gyurcsó törte el a labdát a kipattanónál.

37. PERC: Szolnoki szorításában esett el az egyik walesi játékos, így szöglettel felérő szabadrúgást végezhetett el a TNS. Seargeant a hosszúra ívelte a lasztit, de csak belecsúsztatni tudott a csapattárs, kapuskirúgással folytatódott a játék.

34. PERC: Na, egy helyszet féleség. Ivanovszki lódult meg a szélen, centerezett, Oliveira tette bele a lábát a labdába, de a kapus a helyén volt.

32. PERC: Ígéretes helyről végezhett el szabadrúgást a Videoton, és ahogy az lenni szokott, Gyurcsó állt a labda mögé, ám a kapu mellé célzott. Ebben több volt.

29. PERC: A walesiek végezhettek el szabadrúgást a saját térfelükről, de felívelték a labdát a fehérvári tizenhatoson belülre, Wilde azonban szabálytalankodott, a Vidi jöhet.

Orbán Viktor és Schmitt Pál is a helyszínen szurkol.

26. PERC: Gyurcsó szöglete után Juhász szeretett volna fejelni, de nem járt sikerrel.

21. PERC: Nem estek egymás torkának a csapatok, de ez a Videotonnak kedvez. Ugyanakkor sebezhetőnek tűnik a fehérvári védelem, szóval nem ártana lőni egy gólt.

16. PERC: Trebotic sárgult be egy taktikai falt után.

14. PERC: Az előrehúzódó Pátkai készítette le a labdát Oliveirának, aki kapásből lőtt, de mellé. Mindenesetre pofás támadás volt.

11. PERC: Mák! Mullan kapott remek kiugratást, de les miatt megállították a támadást, pedig nem volt az. Mellé lőtt egyébként.

10. PERC: Helyzet! Hazai szöglet után Fejes lőtt kapura akrobatikus mozdulattal, védenie kellett a kapusnak.

7. PERC: A walesiek térfelén jutott szabadrúgáshoz a Vidi, de csak bedobást sikerült kiharcolni, utána pedig a vendégek kapusához került a labda.

4. PERC: Huhh, ez azért meleg volt, és nem az időjárásra gondolunk. Wilde rázta le a védőjét, majd éles szögből tüzelt, de az oldalhálót találta el. Jobban kellene figyelni hátul.

3. PERC: Ivanovszki volt a kelleténél keményebb egy bedobás után, így a vendégek végezhetnek el szabadrúgást, de a saját réfelükön.

1. PERC: Piros-kék csíkos dresszben a Videoton, fehér felsőben, zöld nadrágban a TNS. A hazaiak kezdték a meccset.

A csapatok már megérkeztek a pályára, most már tényleg nemsokára kezdődik a találkozó. Hajrá, Vidi!

Köszöntjük az olvasókat, hamarosan kezdődik a mérkőzés!

ELŐZETES

Mint ismert, egy hete a Videoton nyögvenyelősen, de nyerni tudott walesi riválisa otthonában, Gyurcsó Ádám szerezte a győztes gólt, de Filipe Oliveira munkáját is dicsérni lehet, ő szerzett labdát egy becsúszó szereléssel. Ugyanakkor Videoton játéka eddig döcögős a szezonban, Bernard Casoni vezetőedző szerint félidőnként csak 20-25 percig tudnak koncentráltan focizni a piros-kékek.

A walesiek mindeközben bravúrra készülnek, edzőjük kedden azt mondta, csalódott lenne, ha nem jutnának tovább.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik