Foci
Somalia (Array)

Doll: A legrosszabbkor jött a bekapott gól

Sport24
Sport24

2015. 07. 03. 11:16

Kondás Elemér szerint nem dőlhetnek hátra, László Csaba tudta, hogy el fog fogyni az erő.

Csütörtökön mindhárom magyar klub lejátszotta a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójának odavágóit. Lássuk, hogyan értékeltek a vezetőedzők a találkozók után.

A Ferencváros hiába szerzett vezetést már a 3. percben Hollandiában a Go Ahead Eagles ellen, végül csak 1-1-re sikerült végezni.

Thomas Doll a következőket mondta: „Hamar, már a harmadik perben megszereztük a vezetést, utána kellett volna még egy gólt szereznünk, sajnos ez nem sikerült. Nem nyertük meg a párharcokat, beszorultunk a tizenhatosunk elé, ráadásul a félidő végén a legrosszabbkor jött a bekapott gól. Nagyszerű volt a közönség, sajnálom, hogy jövő héten mi nézők nélkül játszunk. Nagyon meleg volt, ez mindkét csapatot kimerítette. Jövő héten minden más lehet, a párharc nyitott.” (ulloi129.hu)


A Debrecen magabiztos, 3-0-s sikerrel zárt a montenegrói FK Sutjeska Niksic ellen, ennek ellenére Kondás Elemér vezetőedző óvatosságra int:

Nehezen indult a mérkőzés. Nem olyan rossz csapat, mint azt sokat gondolták. Szövögettük a támadásokat, de nem sikerült annyi helyzetet kialakítani. A második félidőre feljavultunk, növelni tudtuk az előnyünket, és akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Háromgólos előnyt szereztünk, ezt nem szabad elherdálni, nem dőlünk hátra. Biztos, hogy kint mindent megtesz az ellenfelünk, de mi tovább akarunk jutni.” (dvsc.hu)


Az újpesti Szusza Ferenc Stadionban pályára lépő MTK gólnélküli döntetlent játszott a szerb FK Vojvodina ellen. László Csaba bizakodó a jövő heti visszavágó előtt:

Nemzetközi szinten be kellene rúgni ezeket a helyzeteket, ezt szerintem a játékosok is tudják. Volt egy ajtó-ablak helyzet Varga Szabinak, amit be kellett volna rúgni. A Torghelle elleni szabálytalanság pirosat ért volna, de sajnos így döntött a bíró, el kell fogadni. A második félidőt is úgy kezdtük, ahogy megbeszéltük, de tudtam, hogy el fog fogyni az erőnk, erre számítottam, ne szépítsük. Kevés volt a pihenő, a felkészülés alatt megtettük, amit tudtunk, még fejlődnünk kell. Az utolsó 20 percre is megvolt az elképzelés, akkor taktikailag kellett volna mást játszani, de azt sajnos nem tudtuk megvalósítani. Legyünk őszinték, a 0-0 az elfogadható eredmény, bizakodó vagyok, mert nem kaptunk gólt, ami még sokat érhet. Örömteli, hogy nem futballozott le a Vojvodina, pedig előzetesen mást is lehetett talán várni. Egy hét alatt is igyekszünk fejlődni még természetesen erőben, nem fogunk rápihenni a meccsre.” (csakfoci.hu)


vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Hajléktalanok mutatták meg féltett vagyonukat

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.