Foci

Luis Enriquét nem engedi el a Barca

Luis Enrique (Array)
Luis Enrique (Array)

A szombaton Bajnokok Ligáját nyert FC Barcelona labdarúgócsapatának elnöke hétfőn kijelentette, hogy marad a posztján Luis Enrique vezetőedző.

“A munkája tízből tízes volt a szezonban, így nincs okunk arra, hogy felbontsuk a szerződését” – nyilatkozta egy hétfői rádióinterjúban Josep Maria Bartomeu, aki azt is hozzátette, hogy ha a júliusi tisztújításon ismét bizalmat kap a klub vezetésére, akkor szerződéshosszabbítást fog ajánlani a szakembernek.


 Fotó: Europress Fotóügynökség

A tréner jövőjével kapcsolatban azért merültek fel kérdések, mert a győztesen megvívott Bajnokok Ligája-döntőt követően még ő maga úgy nyilatkozott, hogy nem tudja, folytathatja-e a munkát a katalán együttesnél.
    
Luis Enrique tavaly nyáron vette át a csapat irányítását, s a szezon első felében nem mindig volt tökéletes az összhang közötte és a csapat legnagyobb sztárja, Lionel Messi között.

Januárban komoly ellentétekről cikkezett a helyi sajtó, később azonban normalizálódott a két fél viszonya, az együttes pedig magára talált, s nagyszerű tavaszi szezont futott, melynek végén a BL mellett a spanyol bajnokságot és a Király Kupát is megnyerte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik