Foci
barcelona (Array)

A Barcelona megizzadt azért, hogy Európa legjobbja legyen

Sport24
Sport24

2015. 06. 06. 20:01

Nagyot küzdött a Juventus, de a katalánok érvényesítették a papírformát.

Álomszerűen kezdődött a mérkőzés a Barcelona számára, ugyanis Ivan Rakitic már a negyedik percben megszerezte a vezetést. A katalánok szépségdíjas találatát 16 passz előzte meg. A Juventust sokkolta a gyorsan bekapott gól, de kapusa, Gianluigi Buffon megőrizte nyugodtságát, s Dani Alves lövésnél bemutatott bravúrjával meccsben tartotta csapatát.

A félidő közepére a torinóiak kezdtek magukhoz térni, de kidolgozott akcióból nem tudtak helyzetet teremteni, egy-egy katalán hiba után voltak csak képesek veszélyeztetni.


  Fotó: Europress Fotóügynökség

A második félidő elején eldönthette volna a mérkőzést a Barcelona, de Buffon ezúttal Suárez ziccerénél védett hatalmasat. A katalánok annak ellenére könnyelműen játszottak, hogy csak egy gól volt az előnyük, ez pedig megbosszulta magát, a Real Madrid elleni elődöntő mindkét felvonásán eredményes Álvaro Morata egyenlített.

A Juventus lendületbe jött az egyenlítés hatására, de túlságosan kitámadott, így a Barcelona egy villámgyors, Messi által vezetett támadás végén Suárez találatával újra vezetést szerzett. A katalánok nem sokkal később újfent eldönthették volna a kupa sorsát, de Neymar elképesztő helyzetben a kezére fejelte a labdát, ami onnan ugyan a hálóban kötött ki, de a bíró érvénytelenítette a találatot.

A Juventus az utolsó leheletéig küzdött, de a hosszabbítás utolsó pillanataiban a Barcelona egy újabb kontra végén Neymar befejezésével megadta a kegyelemdöfést riválisának.

barcelona (Array) Fotó: Europress Fotóügynökség

A spanyol klub 1992, 2006, 2009 és 2011 után ötödik alkalommal diadalmaskodott a legrangosabb európai kupasorozatban.

A katalánok az első félidő negyedik percében a horvát Ivan Rakitic góljával szerezték meg a vezetést. A torinóiak az 55. percben Álvaro Morata révén egyenlítettek, majd Luís Suárez 68. percben szerzett góljával ismét a Barcelona került előnybe, a végeredményt pedig a 96. percben Neymar állította be.
    
A Barcelona diadalával triplázott a szezonban, ugyanis a BL-siker mellett korábban a spanyol bajnokságban és a Király Kupában is győzött.

Eredmény – Bajnokok Ligája, döntő

Juventus – Barcelona 1-3 (0-1)
Berlin, Olimpiai Stadion, vezette: Cüneyt Cakir (török)

Gólszerző: Morata (55.) illetve Rakitic (4.), Suarez (68.), Neymar (90+7.)

Juventus: Buffon – Lichtsteiner, Bonucci, Barzagli, Evra (Coman, 88.) – Marchisio, Pirlo, Pogba – Vidal (Pereyra, 79.) – Tévez, Morata (LLorente, 85.).

Barcelona: Ter Stegen – D. Alves, Piqué, Mascherano, Alba – Rakitic (Mathieu, 90.), Busquets, Iniesta (Xavi, 78.) – Messi, Suárez (Pedro, 95.), Neymar.

Sárga lap: Vidal (10.), Pogba (41.) illetve Suarez (71.)

EZ A VÉGE, 2015-BEN A BARCELONA EURÓPA LEGJOBB CSAPATA!

2. FÉLIDŐ

97. PERC: GÓÓÓÓÓLLL!!! 3-1!!! ELDŐLT! A Juventus szabadrúgással jöhetett a félpályáról, mindenki előre ment, de a Barcelona megszerezte a labdát, kontrát indítottak, majd Neymar higgadtan fejezte be az akciót. 

94. PERC: Messi és Neymar volt csak elől, de így is kiharcoltak egy szögletet, ezzel húzni tudják az időt.

92. PERC: Tevez nem tudta megcélozni jól a sarkot, így középre lőtt, épp Ter Stegen kezébe.

90. PERC: Öt perc lesz a ráadás.

89. PERC: Marchisio távolról, Ter Stegennek nagyot nyújtózva kellett védeni.

87. PERC: Pogba zseniális sarkazással hozta helyzetbe Llorentét, majd középen Pereyra hosszan tolta meg a labdát, ezért nem tudott már lőni.

86. PERC: Suarez megsérült, hordágyat kellett küldeni a pályára. De szinte azonnal vissza is állt.

84. PERC: Megint ziccer a Barcelona előtt. Suarez sután lőtt, Xavi még beletehette volna a lábát a labdába, de ez így pontatlan volt.

82. PERC: Piqué kapott labdát hét méterre a kaputól, de elpuskázta a lehetőséget. Végülis nem csatár.

79. PERC: Juve-szöglet, majd Pogba-fejes, de fölé bólintott. Cserélnek az olaszok is, Pereyra állt Vidal helyére.

78. PERC: Itt a meccs első cseréje! Iniesta helyére Xavi állt be.

77. PERC: Messi 25 méterről küldte rá a szabadrúgást, de csúnyán célt tévesztett.

75. PERC: Ter Stegen ráütötte a labdát a csapattársára, majdnem így lett öngól.

71. PERC: HOPPÁ! Neymar gólt szerzett, mindenki ünnepelt, már épp írni akartuk, hogy eldőlt a meccs, erre az alapvonali játékvezető kezezést jelzett, majd a visszajátszásból kiderült így volt: ráfejelte a kezére a labdát, így jutott el a hálóba.

68. PERC: GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓLLLL!!!! 2-1 A BARCÁNAK!!!! A Juventus még épp Pogba lerántásáért reklamált, majd a kontrából Messit hagyták lőni, Buffon csak kiütni tudta a labdát, épp Suarez elé!

66. PERC: Messit remekül leveszik a pályáról az olaszok. Eddig csak pár lövése volt az argentinnak, de azok sem voltak túlságosan veszélyesek.

64. PERC: Kiegyenlített a játék, most Pogba lövését kellett védenie Ter Stegennek.

60. PERC: A bekapott gól teljesen megfogta a Barcelonát, a Juventus pedig nagyon elkapta a fonalat. Megjósolhatatlan mi lesz a vége.

58. PERC: Kissé váratlan volt a Juventus gólja, de abszolút benne volt a levegőben az egyenlítés.

55. PERC: GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓLLLLLLLL!!!!!!!!! EGYENLÍT A JUVENTUS!!!!!!!!!!! A katalán védők nem figyeltek, Lichsteiner labdája Tevezt találta meg középen, aki estében lőtt, Ter Stegen ezt még hárította, de a kipattanónál Morata nem hibázott! 1-1!

51. PERC: Remek támadás a katalánoktól, két kényszerítőzés után Messi lőtt kapura.

49. PERC: Mi maradt ki!!! Öt Barcelona játékos vitte a labdát három védőre, majd Suarez 11-ről külsővel próbálkozott, Buffon azonban résen volt.

48. PERC: Pirlo szabadrúgása veszélyes helyről jöhetett, de Pique fejjel tisztázott.

46. PERC: Következik a második félidő, csere egyik oldalon sincs.

Amíg tart a szünet nézzétek meg Buffon nagy védését a 14. percből:

1. FÉLIDŐ

45. PERC: Nincs hosszabbítás, vége az első félidőnek.

44. PERC: Buffon most nagyot hibázott, a Juve szerencséje, hogy nem volt elől katalán, aki befejezze az akciót.

42. PERC: Most megint a Barcánál van többet a labda. Ahhoz képest, hogy az első percek után nagyarányú Barca-sikert jósoltunk, most abszolút kiegyenlített a játék.

40. PERC: Suarez laposan lőtt, Buffon hiába nyújtózott, nem tudta elérni, de a labda pár centivel elkerülte a jobb kapufát.

36. PERC: Pogba esett el a tizenhatoson belül, de a török játékvezető nem ítélt büntetőt. A visszajátszásból kiderült, hogy nem történt szabálytalanság.

33. PERC: Most már egyértelműen a Juventus uralja a meccset, egyre többször jutnak el a Barcelona kapujához.

29. PERC: Nagyot fordult a játék képe az utóbbi percekben. A Juventus kijött a szorításból és gólhelyzetek is ki tudtak alakítani, így azért benne van a levegőben az egyenlítés.

26. PERC: Marchisio sistergős kapáslövése épphogy fölé zúgott!

24. PERC: Morata! Egy lecsorgó labdát tekert kapura, nem is tévesztett nagyon célt, ez most komoly ziccer volt.

20. PERC: Nagy helyzet! Pogba indult meg, felnézett, látta hogy Tevez üresen áll, de a centerezését Mascherano az utolsó pillanatban hatásítalanította.

18. PERC: Most helyzetbe kerültek az olaszok is, de Morata visszagurított labdája csak a védőknek volt jó.

16. PERC: Alba lőtt kapura egy szöglet után, Buffonnak most nem kellett beavatkoznia. A Barcelona akkor alakít ki helyzetet, amikor csak akar. Egyoldalúvá vált a mérkőzés.

14. PERC: Suarez visszagurította a labdát az alapvonalról, Iniesta azonnal tüzelt, Buffon pedig elképesztő nagyot védett.

13. PERC: A Juventus nem tudja megtartani a labdát. Messi nagyszerű labdát küldött fel Neymarnak, de a brazil vetődve is lemaradt a bőrről.

Íme, a gól:

10. PERC: Vidalé az első sárga. A chilei már másodszor lépett oda keményen, így megérdemelte a lapot.

9. PERC: Messit nem támadták a védők, ő pedig 18 méterről kapura emelt, de pontatlanul. Nagyon pörög a meccs.

8. PERC: Szép támadás végén Vidal bombázott kapura, de méterekkel fölé.

6. PERC: Ez gyors volt, raádásul a gól után is ugyanolyan intenzitással fociznak a katalánok. A Juvénak gyorsan össze kell szednie magát.

4. PERC: GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓLLLL!!! 3,5 perc kellett a Barcának!!! Neymar a tizenhatos oldalvonalánál parádés labdát adott Iniestának, majd a rárontó védő mellett középre gurított, ahol Rakiticnek már csak az üres hálóba kellett passzolnia! 0-1!

2. PERC: Rögtön egy eladott labda a Barcánál, Vidal és Tevez azonban egymást zavarták, így ez nem volt veszélyes. Pár pillanattal később Mascherano bénázott hátul, össze is hozott egy szögletet.

1. PERC: Elkezdődött a 60. BL-finálé! A meccset a Juventus kezdte. Az olaszok fehér-fekete csíkosban, a spanyolok gránátvörös-kékben.

20:42: A csapatok már a gyepen, azonnal kezdődik a meccs!

20:35: Megkezdődött a megnyitó. Sietniük kell, tíz perc múlva elvileg kezdődik a meccs.

20:30: A Barcelona és a Juventus is megnyerte hazája bajnokságát és kupáját. Aki ma este triplázni fog, az a nyolcadik ilyen csapat lesz a futball történelmében. A katalánok ráadásul másodszor vihetnék véghez ezt a bravúrt, ami rekordot jelentene.

 

20:20: Ez azért döbbenetes különbség! A Barcelona triója, az MSN, vagy Messi, Suarez és Neymar idén 120 gólt termelt minden sorozatot figyelembe véve. A Juventus pedig idén összesen – tehát a teljes csapat – 103 találatig jutott.

20:10: A fogadóirodáknál elég egyértelműnek tűnik a Barcelona győzelme. Az ESPN olvasói közül 74% gondolja úgy, hogy a spanyolok nyerik meg a trófeát.

20:05 Már csak 40 perc és kezdődök az év egyik legjobb meccse!

Előzetes: Amennyiben a Juventus ellen szombaton gólt szerez, Lionel Messi lesz az első futballista, aki három BL-döntőben is a kapuba talál. Az FC Barcelona négyszeres aranylabdás játékosa 2009-ben és 2011-ben volt előzőleg eredményes fináléban, mindkét alkalommal a Manchester United ellen.

A katalán együttes hiánytalan kerettel várja a 20.45-kor kezdődő berlini döntőt, egyedül Andrés Iniesta játéka vált kérdésessé az Athletic Bilbao elleni kupadöntőn összeszedett kisebb vádlisérülése miatt. Ám mint a világ- és kétszeres Európa-bajnok középpályás elmondta, “meg sem fordult a fejemben, hogy nem játszhatok a fináléban”.

Az ellenfélnél viszont lesz nagy hiányzó: a szintén vádliproblémával küzdő Giorgio Chiellinire nem számíthatnak a torinóiak. Ez nagy érvágás a Juventusnak, mivel Chiellinire fontos szerep hárult volna a szezonban eddig 120 gólt szerző Lionel Messi, Luís Suárez, Neymar trió megfékezésében. 
    
A Barcelona és a Juventus korábban két alkalommal találkozott egymással a legrangosabb európai kupasorozatban: az 1986-os negyeddöntőben hazai pályán 1-0-ra nyert a Barcelona, majd a torinói visszavágón kiharcolt 1-1-es döntetlennel továbbjutott. 2003-ban szintén a negyeddöntőben hozta össze a sors a feleket: Torinóban 1-1-es döntetlen született, majd a rendes játékidőt követően a Camp Nouban is ezt mutatta az eredményjelző, míg nem a 114. percben Marcelo Zalayeta megszerezte a Zebrák továbbjutást érő találatát.
    
A Barcelona 18., a Juventus 15. európai kupadöntőjét vívja szombaton. Mindkét csapat triplázásra készül, mivel otthon már bajnok és kupagyőztes is ebben a szezonban. Ugyanakkor a katalán együttes lehet az első, amelynek ez másodszor is sikerül. Előzőleg 2009-ben jött össze a bravúr.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.