Foci
Chuck Blazer (Array)

Már az 1998-as vb miatt is megkenték a FIFA-t

Sport24
Sport24

2015. 06. 04. 05:57

Egyre nagyobb a botrány a szervezet körül.

Chuck Blazer a kulcsfigurája annak a nyomozásnak, amely a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) ellen folyik és a szervezet korrupciós ügyeit hivatott felgöngyölíteni. Szerdán a BBC és az Eurosport is idézett egy 2013-as meghallgatásából, amiben elismerte: már az 1998-as világbajnokság kapcsán is elfogadott ő, valamint még pár ember kenőpénzeket. Azt a tornát végül Franciaországban rendezték, de a szintén pályázó Marokkó volt, amely vesztegetéssel szeretett volna sikert elérni.


Chuck Blazer
Fotó: Europress Fotóügynökség

„Engem és a végrehajtó bizottság más tagjait is megvesztegettek, hogy a 2010-es világbajnokságot Dél-Afrikában rendezzék” – mondta egy másik torna kapcsán Blazer, aki éveken át volt a FIFA végrehajtó bizottságának tagja, emellett az észak- és közép-amerikai szervezet (CONCACAF) főtitkára volt. Blazert a törvénytelen adóelkerülése miatt tudták rávenni az együttműködésre.

A hírek szerint az afrikai ország összesen 10 millió dollárt szánt arra, hogy szavazatokat vásároljon.

A FIFA körüli botrány a múlt héten gyorsult fel, amikor is a szervezet zürichi kongresszusának helyszínén több, magasbeosztású tagot is őrizetbe vettek. A botrány ellenére pénteken Sepp Blattert választották újra elnöknek, ám a svájci sportvezető kedden kissé váratlanul bejelentette a lemondását, így hamarosan új elnökválasztás lesz. Döntése hátterében minden bizonnyal az áll, hogy ellene is nyomoz az FBI, noha korábban azt mondta, nem tart attól, hogy őt is letartóztatják.

A fent említett tornák mellett a 2018-as (Oroszország) és a 2022-es (Katar) vb odaítlését is vizsgálják, ezek is valószínűleg korrupt módon zajlottak le.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.