Foci
Luca Toni (Array)

38 éves csatárról beszél a fél világ

efcsé
efcsé

2015. 06. 02. 16:52

Az olasz labdarúgás nem mostanában éli a legszebb napjait - bár a BL-döntős Juventus visszahelyezte a futballtérképre Itáliát, még ha csak beszéd szintjén is -, a Serie A kedvelőinek így minden egyes apró sikertörténet sokat jelent. A legújabb ilyen sztori Luca Tonié.

Di Natale óta tudjuk: „öreg” csatár nem vén csatár

A 38 éves labdarúgót talán senkinek sem kell bemutatni, 1994 óta (!) tartó profi karrierje során ugyanis megfordult számos csapatban. Inkább amolyan „másodvonalas” sztár volt mindig is, de azért nagycsapatokban is játszott, mint a Bayern München vagy épp a Juventus. 2006-ban tagja volt a világbajnoki címet szerző olasz válogatottnak is, összesen 47-szer ölthette magára a címeres mezt.

2013 óta a Hellas Verona játékosa, az akkor frissen feljutott együttesnél minden bizonnyal úgy voltak vele, hogy egy sokat megélt veterán nem árthat. Igazuk lett: Luca Toni már az első bajnokiján duplával vezette győzelemre övéit az AC Milan ellen, majd olyan produkciót nyújtott az előző szezonban, hogy többen is a válogatottba követelték. Összességében 20 góllal zárta a bajnoki idényt, ezzel a Serie A második legeredményesebb játékosa volt, mellette pedig kiosztott hét gólpasszt is, amivel szintén a vonatkozó rangsor élmezőnyében végzett.

Ha egy üzlet egyszer beindul


Luca Toni és a már-már legendás gólöröm
Fotó: Europress Fotóügynökség

38 éves kor ide vagy oda, Luca Toni a 2014/15-ös szezon mind a 38 bajnokiján pályára lépett a Hellas Veronában, 36-szor kezdőként, kétszer csereként, összesen 3231 percet töltött a gyepen.

A szezon eleje nem volt egy diadalmenet a számára, lőtt egy gólt a Palermónak szeptember közepén, az ősszel pedig még további négyet. Az új esztendő aztán meghozta számára az áttörést, különösen a februári, Torino elleni – amúgy 3-1-re elveszített – mérkőzéstől kezdve indult be, az említett időszakban nem kevesebb, mint 16 találatot jegyzett.

Összesen 22 góllal zárt: négyet büntetőből, ötöt jobbal, tizenegyet ballal, kettőt fejjel szerzett. Csapata többi tagja en bloc 27-ig jutott. Karrierje során hatodszor lépte át a „húszas” határt.

Ezzel a produktummal a szezon gólkirálya lett, igaz nem szólóban: az Internazionale argentin támadója, a Luca Toninál 16 évvel fiatalabb Mauro Icardi az utolsó fordulóban duplázni tudott, ezzel pedig befogta a veterán gólvágót (a statisztikát kedvelőknek: kevesebb játékperc alatt). Hétfő óta mégis főleg az olasz csatárral foglalkozik mindenki és valljuk meg őszintén, nem véletlenül.

22 gól, 1 videó:

A csúcson abbahagyni?

Márciusban Toni azt mondta, a családjával egyeztet majd a nyáron, akkor dönti el, folytatja-e a profi labdarúgást, vagy sem. A szombati, Juventus elleni 2-2-es döntetlen után aztán már úgy fogalmazott, megszerette a várost, tetszenek neki a csapat elképzelései is, így nem tartja kizártnak, hogy marad, a klubon múlik a döntés.

Talán nem kockáztatok nagyot, ha azt feltételezem: Veronában nagyon örültek ennek a nyilatkozatnak. Egy olyan csatárra, aki két bajnoki szezon alatt lő 42 gólt, minden csapatnak szüksége van. Mindegy mennyi idős.

Rafael, a Verona kapusa kivédte Tévez büntetőjét, majd Luca Toni előtt tisztelgett:

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.