Foci
dárdai pál (Array)

Dárdai: Számomra ez a bizalom jele

Sport24
Sport24

2015. 05. 29. 12:52

Szerződése határozatlan időre szól és tartalmazza, hogy sikertelenség esetén Dárdai újra a klub utánpótlásában kap szerepet.

Mint arról korábban beszámoltunk, Dárdai Pál pénteken délelőtt aláírta kontraktusát a berlini klubbal, aminek irányítását februárban vette át és benntartotta a Bundesligában.

“Számomra ez a bizalom jele” – mondta ezzel kapcsolatban a magyar szakember, akinek segítője továbbra is Rainer Widmayer lesz.

“Nagyon örülünk, hogy a közös munka tovább folytatódik” – fogalmazott a kétnapos tárgyalássorozat végén Michael Preetz. “Mi a kezdetektől ezt szerettük volna.” 

Fotó: Europress fotóügynökség

A Bild csütörtöki értesülése szerint Dárdai fizetése az eddigi havi 10 ezer euró helyett a jövőben évi 600 ezer euró (184 millió forint) lesz.

Az 1997 óta Berlinben élő Dárdai Pál a Hertha BSC történetének legtöbb bajnoki meccsen pályára lépett futballistája, s játékos-pályafutása befejezése óta a Herthánál dolgozik. Tavaly szeptemberben vállalta el – akkor az év végéig – a magyar nemzeti csapat irányítását, decemberben pedig a kvalifikációs sorozat zárultáig szóló szerződést kötött a magyar szövetséggel.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.