Foci

Blatter nem ilyen elnökválasztásról álmodott

sepp blatter, ali bin al-husszein (Array)
sepp blatter, ali bin al-husszein (Array)

Pénteken tartják az elnökválasztást a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) csütörtökön kezdődő tisztújító kongresszusán, amelyet beárnyékol, hogy a szervezet hét tisztviselőjét letartóztatták korrupció gyanújával.

A FIFA vezető posztjára az ötödik ciklusára készülő Joseph Blatter mellett eredetileg hárman pályáztak, de a másik két európai jelölt, a holland szövetséget vezető Michael van Praag és a korábbi aranylabdás portugál futballista, Luis Figo visszalépett, hogy az így maradó egyetlen ellenjelöltet, Ali bin al-Husszein jordán herceget támogassák.

A svájci sportvezető a visszalépések ellenére egyértelmű esélyesnek tűnt posztja megtartására, már csak azért is, mert több konföderáció – így Afrika, valamint Észak- és Közép-Amerika – egységes támogatásáról biztosította. A közgyűlés előtti események azonban alapjaiban változtathatják meg az erőviszonyokat, így jelenleg megjósolhatatlan, hogy a küldöttek továbbra is kiállnak-e Blatter mellett.

 Fotó: Europress fotóügynökség

A történtek hatására az európai konföderáció (UEFA) például az elnökválasztás elhalasztására szólította fel a FIFA-t, sőt, amennyiben nem így történik, akkor a közgyűlés bojkottálását is kilátásba helyezte. A FIFA szabályai szerint ugyanakkor az európai tagok nélkül is lebonyolítható lenne a közgyűlés.

A 79 éves Blatter 1998. június 8-a óta a FIFA elnöke, 2002-ben, 2007-ben és 2011-ben is újraválasztották. Munkásságát a tekintetben rengeteg kritika érte, hogy irányítása alatt elhatalmasodott a korrupció a szervezeten belül, ennek újabb bizonyítéka az, hogy szerdán hét FIFA-tisztviselőt letartóztattak. Amennyiben pénteken új elnököt választanak, ő az 1904-ben alapított FIFA kilencedik vezetője lesz.

 Fotó: Europress fotóügynökség

A korrupciós botrány szerdán robbant ki azzal, hogy Zürichben, a FIFA tisztújító kongresszusának helyszínén letartóztatták a szervezet hét tisztviselőjét. Az ott elfogottak mellett további hét embert vádolnak korrupcióval, közéjük tartozik a Trinidad és Tobagó-i Jack Warner, a szervezet alelnöke is, aki csütörtökön feladta magát a rendőrségen. 

Az amerikai igazságügyi minisztérium közleménye szerint a New York-i szövetségi bíróságnál kétéves nyomozás eredményeként benyújtott, 47 vádpontot tartalmazó vádiratban többek között az áll, hogy az érintettek zsarolásra, csalásra és pénzmosásra épülő rendszert működtettek több mint két évtizeden keresztül.

Blatter az ötödik ciklusára készül, egyedüli kihívója Ali bin al-Husszein jordán herceg. A választásra a tervek szerint pénteken kerül sor Zürichben, de az európai szövetség (UEFA) – amely al-Husszeint támogatja – nem zárkózik el a bojkottól sem és követeli a kongresszus elhalasztását. 

Őket vádolja az amerikai igazságügy:

Jeffrey Webb: Kajmán-szigetek, 50 éves, a hat regionális konföderáció egyikének, a CONCACAF elnöke, FIFA végrehajtó bizottság tagja

Jack Warner: Trinidad és Tobago, 72 éves, a CONCACAF korábbi elnöke, korábbi FIFA végrehajtó bizottság alelnöke

Eugenio Figueredo: Uruguay, 83 éves, a dél-amerikai szövetség korábbi elnöke a Conmebol-nak,a FIFA leköszönő alelnöke

Eduardo Li: Costa Rica, 58 éves, az ország labdarúgó-szövetségének az elnöke, a csütörtökön kezdődő kongresszuson jelölt lett volna a végrehajtó bizottságba

Julio Rocha: Nicaragua, 64 éves, az ország labdarúgó-szövetségének az elnöke, korábbi alelnök, 

Costas Takkas: brit, 58 éves, a Kajmán-szigetek szövetségének egykori titkára

Rafael Esquivel: Venezuela, 68 éves, az ország labdarúgó szövetségének az elnöke 1988 óta, a Fegyelmi Bizottság tagja

José Maria Marin: brazil, 83 éves, áprilisig volt a brazil szövetség elnöke

Nicolás Leoz: Paraguay, 86 éves, a Conmebol egykori elnöke, a FIFA végrehajtó bizottság egykori tagja

Alejandro Burzaco: sportmédia-vezető Argentinában

Aaron Davidson: a Traffic Sports USA cég elnöke, ők az egyik jeles támogatói a kontinens labdarúgó-eseményeinek, továbbá az észak-amerikai Labdarúgó Liga igazgatóságának elnöke

Hugo Jinkis: argentin, a dél-amerikai meccsek közvetítésére szakosodott Full Play elnöke

Mariano Jinkis: argentin, a dél-amerikai meccsek közvetítésére szakosodott Full Play vezérigazgatója

José Margulies: közvetítő, aki segítette az illegális kifizetéseket

Ajánlott videó

Olvasói sztorik